Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kérem vigyázzanak, a bajnokságok záródnak

Kérem vigyázzanak, a bajnokságok záródnak

Spiele

Veröffentlicht: 22.05.2024, 11:57Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Hat sorozatban is az utolsó fordulót rendezik

A búcsúzó Ivan Lovric dedikálásával kezdődik szerdán a kispesti futballhét, míg a hétvégén mind a nyolc csapatunk pályára lép, hat sorozatban ráadásul a szezon utolsó mérkőzése vár a piros-feketékre.

A szezonzárók sorát a női együttes indítja, a lányok pénteken fogadják a Hatvan gárdáját, amely találkozó végén átvehetik a NB II-es bajnokság aranyérmeit is, vasárnap az első csapatunk Zuglóban, a második Kispesten zárja az idényt, míg hétfőn az ezüstérmes öregfiúk búcsúznak a 2023/2024-es kiírástól.

Akadémiai korosztályaink közül ketten végeznek erre az szezonra a hétvégén, U17 az MTK-t fogadja (siker esetén biztos a dobogó!), az U14 pedig Miskolcon vendégeskedik. A listavezető U16 akár már a hétvégén bajnok lehet (ehhez több pontot kell szerezni Győrben, mint a Vasas otthon az Illés Akadémia ellen), az U15 pedig Felcsúton lép pályára és a harmadik PAFC ellen már egy pont is elég az ezüstérem bebiztosításához.


22.05.2024, 11:57Spiele

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub