Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Készen áll a kihívásra

Készen áll a kihívásra

Klub

Veröffentlicht: 11.02.2022, 18:39Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Albi Doka sokat vár magától a Honvéd játékosaként

„Tetszik a színe!“ – célzott mosolyogva az első hivatalos fotók készítése közben Albi Doka arra, hogy a Honvéd hazai meze igencsak hasonlít hazája nemzeti csapatának dresszére, ráadásul nemcsak a színösszeállításban, de még a márkáját tekintve is. Az albán válogatott védő péntek délután írta alá megállapodását a kispesti klubbal, így Oleksandr Petrusenko, Marko Petkovic és Dejan Drazic után a Budapest Honvéd negyedik téli érkezőjeként csatlakozhat az első csapathoz.

„Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, a Honvéd egy nagy múltú, jelentős klub – mondta az aláírást követően Albi Doka. – A magyar bajnokság nagyon erős lett az elmúlt években, szoros a mezőny, remek csapatok küzdenek egymással hétről hétre, ami számomra egy nagyon jó fejlődési lehetőséget jelent és egyértelműen előrelépés a karrierem szempontjából. Amikor a Honvéd mellett döntöttem, az is szempont volt, hogy egy olyan csapatban, olyan ligában szerepelhetek, amelyben szem előtt leszek, s ez a válogatottbeli szerepemet is tovább erősítheti.“

A 24 esztendős jobbhátvéd eddig hétszer szerepelt Albánia nemzeti csapatában, kezdőként lépett például pályára a Magyarországgal szemben 1–0-ra megnyert, tavaly szeptemberi vb-selejtezőn is. 2020 nyarán igazolt nevelőegyesületéből a horvát első osztályú HNK Goricához, ahonnan kölcsönbe, vételi opcióval érkezett Budapestre. Albi Doka elárulta, nagyon tetszik neki a magyar főváros, ahová egyedül költözik, családja azonban biztosan gyakran meglátogatja majd, hogy támogassák őt, első kispesti napjára például a testvére is elkísérte.

 

„Személyesen nem ismerek még senkit az új társak közül, de biztos vagyok benne, hogy jól kijövünk majd, várom, hogy csatlakozhassak hozzájuk az öltözőben – mondta albán védőnk, aki már izgatottan tekint a közös munka elébe. – Készen állok a kihívásra, az előző klubomnál végig edzésben voltam, jó formában is érzem magam, bármikor kész vagyok a bevetésre, amikor bizalmat kapok.“

Albi Doka hozzátette, az új igazolásokkal és a kicserélődött szakmai stábbal számít arra, hogy szükség lesz egy kis időre, míg összerázódik a csapat, de bízik a sikeres szereplésben Kispesten. Mint mondja, a fociban mindig szükség van egy kis szerencsére is, hogy elérd a céljaidat, de hisz abban, hogy a Honvéd a jelenleginél előkelőbb helyezést is elérhet, amihez ő maga is hozzá akar tenni. 

„Olyan típusú játékos vagyok, aki mindig a maximumra törekszik – árulta el magáról Albi Doka. – Magasak az elvárásaim magammal, a saját teljesítményemmel szemben, és keményen is dolgozom azért, hogy minél jobb formámat tudjam nyújtani. Természetesen eközben a Honvéd érdeke lebeg a szemem előtt, hiszen a foci egy csapatsport, egymás nélkül mit sem érünk a pályán. Bízom benne, hogy a lehető legjobban alakul majd a közös szereplésünk, sokat várok az itteni karrieremtől, azért dolgozok majd, hogy minél többet segíthessem a csapatot.“

11.02.2022, 18:39Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub