Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két döntetlen

Két döntetlen

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Kölcsönfigyelő – Májer Milán gólpasszt adott

Augusztus első hétvégéjén elkezdődtek a Merkantil Bank Liga küzdelmei. Az NB II-ben összesen tíz kölcsönjátékosunk szerepel (plusz a kooperációban részt vevő Cipf Dominik és László Dávid), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály küzdelmeit, természetesen a mieinkre fókuszálva.

Erdélyi Botond, Horváth Milán, László Dávid, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): kooperációs partnerünk ellen veszített először pontokat a szezon során a Debrecen, amely 1–1-es döntetlen játszott Siófokon. Erdélyi, Horváth és László is kezdő volt, előbbi kettő 90, utóbbi 45 percet játszott, Tömösvári ezúttal kispados volt.

Irimiás Gergő, Kovács Nikolasz, Soltész Dominik, Tóth Péter, Zvara Levente (FC Ajka): első vereségét szenvedte el a Békéscsabát vendégül látó Ajka a szezonban. A találkozón Kovács 90 percet játszott, Irimiás és Soltész a szünetben állt be, Zvara kispados volt, míg Tóth ezúttal nem volt a meccskeret tagja.

Juhász Zsombor (Gyirmót): 2–1-re nyert a szezonbeli második sikerét jegyző Gyirmót otthon a Haladás ellen, Juhász kispados volt.

Májer Milán, Temesvári Attila (WKW ETO FC Győr): a Pécs vendégeként ikszelt (2–2) a Győr, Májer és Temesvári is 90 percet játszott, előbbi a második találatnál gólpasszt adott a duplázó Priskin Tamásnak.


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub