Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két meccs, két döntetlen

Két meccs, két döntetlen

Akademie

Veröffentlicht: 17.09.2021, 11:50Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Észak-Macedónia ellen játszott az U18-as válogatott

Véget ért az U18-as válogatott idénybeli harmadik összetartása, ahol a magyar csapat három napon belül kétszer is találkozott Észak-Macedónia fiataljaival Gyirmóton, az Alcufer Stadionban. Mind a két mérkőzés döntetlennel zárult, először kedden 1-1-el ért véget a találkozó, majd két nappal később megduplázta mindkét csapat góljainak a számát, 2-2-vel ért véget az az összecsapás.

A magyar keretbe négy Honvéd-MFA-játékos is meghívót kapott, Keresztes Noel az első mérkőzésen még csak csereként lépett pályára a 68. percben, majd a második meccsen fontos szerepe volt abban, hogy gólt szerzett a magyar csapat, ugyanis vele szemben szabálytalankodtak, a megítélt szabadrúgásból pedig megszületett a Oross Márton együttesének vezető találata. Ráadásul Keresztes a második mérkőzés napján ünnepelte 17. születésnapját, ezúton is boldog születésnapot kívánunk neki!

Krajcsovics Ábel először kezdőként lépett pályára, majd a második összecsapáson csereként jutott szóhoz. Nagy Zoltán kedden nem kapott szerepet, csütörtökön viszont végig játszotta a találkozót. Rácz Balázs az első mérkőzésen a 68. percben állt be, majd a 96. percben megszerezte a magyar válogatott egyetlen találatát, ezzel beállítva a végeredményt, míg a második meccsen végig a pályán a volt. 

U18-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország–Észak-Macedónia 1–1 (0–1)

Gólszerző: Rácz (96.) ill. Angelov (31.)


Magyarország–Észak-Macedónia 2–2 (1–2)

G: Nagy-Kolozsvári (7.), Fábián (80.), ill. Gudjufi (33.), Pavleski (35.)


17.09.2021, 11:50Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie