Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két rangadó a Fradi ellen

Két rangadó a Fradi ellen

Klub

Veröffentlicht: 06.03.2023, 16:12Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Heti program – elkezdik a tavaszi szezont az öregfiúk, az első és a második csapat mellett négy korosztályunk is pályára lép

Folytatódik az öregfiúk-bajnokság, ami azt jelenti, hogy ezúttal már hétfőn indul a kispesti futballhét, majd az idősebbek után következnek a fiatalok. Szerdán előbb az U16-os gárdánk lép pályára a Nyíregyházán, majd Pinezits Máté U19-es együttese az FTC korosztályos fiataljait fogadja Kispesten.

Szombaton ismét meccselnek az U16-osok, akkor az UTE látogat a XIX. kerületbe. A U19-es után az U14-es korosztály is megmérkőzik a Ferencvárossal, a két csapat egyaránt délelőtt 10 órakor kezd, majd délben Takács Lászlóék folytatják a sort Pécsett. A nap csúcspontja a szombat este fél nyolckor kezdődő ZTE elleni bajnoki mérkőzésünk, Dean Klafuric csapata ismét a Bozsik Arénában lép pályára.

A hetet NB III-as gárdánk zárja, második csapatunk ezúttal Szolnokra látogat, ahol 14:00 órától játssza le bajnoki mérkőzését.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2023. március 6., hétfő

Öregfiúk-bajnokság
Honvéd-BKE–RTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30

2023. március 8., szerda

U16, B-csoport 2. forduló 
Nyíregyháza Spartacus FC–Budapest Honvéd-MFA
Nyíregyháza, Örökösföld Sporttelep, 13:00 

U19, A csoport 2. forduló 
Budapest Honvéd-MFA–FTC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 14:00

2023. március 11., szombat

U16, B-csoport 3. forduló
Budapest Honvéd-MFA–UTE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U14, Kiemelt csoport 16. forduló
Budapest Honvéd-MFA–FTC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U17, B-csoport 3. forduló
PMFC–Budapest Honvéd-MFA
Pécs, Kovácstelep Sporttelep, 12:00

OTP Bank Liga, 23. forduló
Budapest Honvéd FC–ZTE
Bozsik Aréna, 19:30

2023. március 12., vasárnap

NB III, Közép csoport, 22. forduló
Szolnoki MÁV FC–Budapest Honvéd II
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 14:00

06.03.2023, 16:12Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub