Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két távozó

Két távozó

Klub

Veröffentlicht: 22.06.2022, 19:50Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Máshol folytatja pályafutását Berla Attila és Irimiás Gergő

Szerződése lejártával távozik a Budapest Honvéd együttesétől két, a Magyar Futball Akadémián nevelkedő labdarúgónk, Berla Attila és Irimiás Gergő. 

Berla Attila 2010-ben érkezett Kispestre, ahol 53 NB III-as mérkőzése mellett két alkalommal az OTP Bank Ligában, egy meccsen pedig a Magyar Kupában is pályára lépett az első csapattal. A 23 éves kapus 2019-ben bemutatkozhatott az Európa-ligában is, amikor az emlékezetes, craiovai összecsapáson váltotta a sérülést szenvedő Levkovich Robit.


2014-ben csatlakozott a Honvédhoz Irimiás Gergő, aki 2020 februárjában debütált a felnőtt élvonalban, s további 3 NB I-es meccsen viselhette a kispesti mezt, 41 NB III-as bajnokiján pedig 7 találattal gazdagította a piros-feketéket. A 20 éves középpályás fél év ajkai kölcsönjátéka során a másodosztályban is gyűjtött tapasztalatokat, 17 NB II-es találkozó és egy gól fűződött nevéhez.


További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

22.06.2022, 19:50Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub