Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kétgólos hátrányból szereztünk pontot

Kétgólos hátrányból szereztünk pontot

Spiele

Veröffentlicht: 10.12.2023, 20:28Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Mindkét félidő elején betalált a Csákvár, de sikerült talpra állnunk és döntetlennel zártuk az évet

Bár Csertői Aurél két helyen is változtatott a BVSC elleni kezdőcsapaton, vezetőedzőnk ezúttal csupa Honvéd-MFA-neveléssel felálló tizenegyet küldött pályára, s bár mondhatnánk, hogy ennyire bő a merítési lehetőség, azért tegyük hozzá, hogy továbbra is rutinos kulcsemberek (Adorján Krisztián, Kálnoki-Kis Dávid, Holman Dávid, Ivan Lovric) hiányoznak a keretből, ami elégé behatárolta a variációs lehetőségeinket.

A találkozón aztán sajnos nemcsak az akadémisták kapcsán vonhattunk párhuzamot az egy héttel korábbi megméretéssel, ugyanis ahogy Advent első, úgy a második vasárnapján is a rivális került előnybe, ráadásul viszonylag hamar: a 13. percben egy szögletet követően Babós Levente bólintott a hálóba.

Az első negyedórában megszerzett vezetés birtokában nyugodtan, türelmesen játszhatott a Csákvár, amely szervezetten futballozott, a mieink nem igazán találtak fogást a vendégeken, akad néhány ígéretes lehetőségünk, beívelés, szabadrúgás, igazán nagy helyzetet azonban nem tudtunk kialakítani.

A szünetben egyik gárda sem cserélt, a térfélcserét követően pedig tovább küzdöttünk az egyenlítésért, sajnos azonban a második felvonás elején is a vendégek találtak kapuba, Tamás Nándor a 56. percben kétgólosra növelte a csákvári fórt.

Bő egy órányi játékot követően Csertői kétszer is kettős cserével próbálta frissíteni az együttest, előbb Kocsis Dominik és Pekár István, majd Bobál Gergely, illetve Kovács Nikolasz érkezett a pályára. A cserék lendületet is adtak a csapatnak, mi irányítottuk a játékot, sőt a 69. percben sikerült egy gólra csökkenteni a hátrányunkat, Lőrinczy Attila bal oldali szabadrúgását Karacs Dániel csúsztatta a saját kapujába, 1–2.

A szépítő gól után továbbra is támadásban maradtunk, Bobál Gergely kétszer is fejelhetett, labdája azonban mindkét Pécsi Ármin kapus kezei között pihent meg, de ez sem vetette vissza az együttest, rohamoztunk a második gólért, amit végül Bobál Gergely a 88. percben szerzett meg (Kovács Nikolasz beadásából)!

Két plusz négy perc maradt ekkor az év utolsó meccséből, teljesen beszorítottuk a Csákvárt és ekkor már egyértelműen a három pontot érő harmadik gólért hajtottunk, amit viszont már nem sikerült begyötörnünk, így egy ponttal kellett beérnünk. Ami a kétgólos hátrány tükrében örömteli, a meccset megelőzően viszont a győzelem lett volna a cél.

Csapatunk immár Csertői Aurél irányítása mellett négy veretlen mérkőzéssel zárta az évet (egy győzelem, három döntetlen), a szünetet követően január elején indul a felkészülés, míg a bajnokságot február 4-én, Kozármislenyben folytatjuk.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 18. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–2 (0–1)

Bozsik Aréna, 1075 néző

V: Takács Tamás (ifj. Varga G., Nagy V.)
G: Karacs (69. – öngól), Bobál G. (88.) ill. Babós (13.), Tamás N. (56.)

Honvéd: Dúzs – Eördögh, Szabó A., Kocsis G., Benczenleitner – Bocskay (Pekár, 61.), Nyitrai (Kovács N., 66.), Lőrinczy – Krajcsovics (Kocsis D., 61.), Kundrák (Bobál G., 66.), Kerezsi
Vezetőedző: Csertői Aurél

Csákvár: Pécsi – Babós, Karacs, Murka, Baracskai – Szakály D. (Papucsek, 80.), László N., Gazdag V. (Mészáros D., 90.), Tamás N. (Juhász L., 73.) – Farkas A., Simon A.
Vezetőedző: Tóth Balázs


10.12.2023, 20:28Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft