A keretszűkítést követően Lettországba utazott az U19-es nemzeti csapat (soraiban Gyetván Márkkal és Kocsis Gergellyel), ahol három Európa-bajnoki selejtezőt játszott. Az első mérkőzésen a lettek voltak a mieink ellenfelei, a házigazdák ellen egy pontot szereztünk (1–1), Kocsis Gergely csapatkapitányként végig a pályán volt
Három nappal később Gibraltár következett, amely ellen 6–0-s sikerrel szereztek három pontot Babó Levente tanítványai. A találkozón Kocsis Gergely és kapusunk, Gyetván Márk is kezdőként kapott lehetőséget. Gólt szerzett a Magyar Futball Akadémia egykori növendéke, Szűcs Tamás, illetve duplázott a három évig Kispesten futballozó Klausz Milán.
Az utolsó kör előtt a döntetlen (sőt, három vagy annál több szerzett találattal az egygólos vereség) is elég lett volna Norvégia ellen, de az északiak ellen azonban végül 2–1-re kaptunk ki, így a lett és a magyar válogatott egyaránt +5-ös gólkülönbséggel zárt, riválisunk azonban eggyel több gólt lőtt, így a csoportelső norvégok mögött másodikként lépett tovább az elitkörbe.
U19-AS EURÓPA BAJNOKI KVALIFIKÁCIÓS KÖR
Lettország, Riga
LETTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–1 (0–0)
MAGYARORSZÁG–GIBRALTÁR 6–0 (3–0)
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 1–2 (0–0)





