Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kezdődik!

Kezdődik!

Klub

Veröffentlicht: 10.06.2021, 20:18Lesezeit: 1 Min.

Orvosi vizsgálatokkal és felmérésekkel kezdte meg a felkészülést első csapatunk

Egy hónapnyi szünet után újra megtelt élettel az NB I-es öltözőfolyosó a Honvéd edzőközpontjában, szerdán ugyanis PCR-teszttel kezdte, majd csütörtökön orvosi vizsgálatokkal és erőnléti felmérésekkel folytatta a felkészülés első napjait a kispesti csapat. 

„Az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálatokra került sor reggel, majd tizenegy órától csoportokra bontva felmérések következtek a játékosok számára – árulta el Lázár Zsolt, a Budapest Honvéd első csapatának erőnléti edzője. – Hajdu Attila kollégámmal testtartás-analízist és különböző mozgásminta-szűréseket végeztünk a játékosokon, majd robbanékonyerő- és erőteszteket végeztünk. A pénteki nap folyamán a spiroergometriás futóteszten vesznek részt, illetve egy testösszetétel-mérés lesz még a program, amit szintén csoportbontásban végeznek majd a fiúk, reggeltől, egészen késő délutánig.”

Kifejezetten hosszú pihenő áll a csapat mögött, hiszen május 8-án, a Ferencváros ellen játszotta utolsó bajnoki meccsét a társaság, Lázár Zsolt szerint emiatt is fontos, hogy felmérjék, milyen állapotban tértek vissza a játékosok Kispestre. Igaz, nem csupán lazítással telt ez az időszak, hiszen a szünet utolsó két hetében már egyéni edzéstervvel hangolódtak a játékosok az előttük álló feladatokra. 


„A most elvégzett felmérések eredményeiből tudunk majd kalkulálni a különböző edzésterheléseknél, hogy milyen súlyokkal, milyen ellenállással dolgozzunk a konditeremben, milyen távolságokat szabjunk meg a különböző futógyakorlatoknál egy-egy játékosnak, hiszen senki nem egyforma, mindenkinek más és más munkára van szüksége – magyarázta a szakember. – Az eddigi tapasztalatok alapján jó állapotban tértek vissza a fiúk, de ez a héthetes periódus egyébként is arról szól, hogy az esetleges negatívumokat, amik olykor becsúszhatnak egy nyári szünet alatt, együtt próbáljuk meg ellensúlyozni.”

Erre pedig már jövő héttől nagy hangsúlyt fektetnek majd Kispesten, hiszen az első napok kötelező felméréseit követően hétfőn már edzésekkel folytatódik a felkészülés az előttünk álló, az előzőnél remélhetőleg sokkal sikeresebb szezonra. 

10.06.2021, 20:18Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub