Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kezdőként vette ki a részét a sikerből

Kezdőként vette ki a részét a sikerből

Klub

Veröffentlicht: 05.09.2022, 13:13Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Kerezsi Zalán: „Azért dolgozom nap, mint nap, hogy minél többet lehessek pályán”

Idénybeli második győzelmünket a listavezető Kisvárda ellen szereztük, ráadásul (a Vasas elleni három pontot követően) újfent idegenben. A siker értékét még inkább növeli, hogy Tam Courts, vezetőedző négy fiatal játékosnak szavazott bizalmat a kezdő tizenegyben így Bocskay Bertalan, Kocsis Dominik és Szabó Alex mellett Kerezsi Zalán is ott volt a kezdő sípszónál. Utóbbi játékosunkra ráadásul első fellépése várt kezdőként az NB I-es csapatunkban.

„A mérkőzés előtti megbeszélésen tudtam meg, hogy kezdőként léphetek pályára – emlékezett vissza Kerezsi Zalán a történtekre. – Egyrészt nem vártam, hogy így alakul, a másik oldalról viszont azért dolgozom nap, mint nap, hogy minél többet lehessek pályán, ezek után még izgatottabban vártam a találkozót. Nagy élmény, hogy így tudtunk nyerni, talán még jobb, mintha csak csereként lépek pályára, de nem vagyok telhetetlen, a csapat sikere a legfontosabb és tudom, hogy még sok munka van előttem.”

Az aktuális éllovas ellen sohasem könnyű játszani, amire csapatunk és fiatal szélsőnk is számított, ám vasárnap mindenki megmutatta, hogy közös munkával bárkinek a dolgát megnehezíthetjük.

„Tudtuk, hogy nagyon kemény mérkőzésre kell számítani, hogy nem mi dominálunk végig és nem biztos, hogy többgólos sikert arathatunk, de a győzelemért utaztunk, erre készültünk végig – hangsúlyozta Kerezsi Zalán. – Sokszor be tudott szorítani minket a Kisvárda, azonban azért vagyunk egy csapat, hogy együtt és egymásért harcoljunk. A védekezésünk ötösre vizsgázott, örülök, hogy kapott gól nélkül játszottuk le a találkozót.”

A győztes találatot jelentő tizenegyes kiharcolásában oroszlánrészt vállalt 19 éves támadónk, ugyanis az ő buktatása után, ítélték meg a büntetőt, amit Nenad Lukic váltott gólra.

„Ha jól emlékszem egy kirúgást követően Nenad (Lukic) meg tudta csúsztatni a labdát, amit elsőre nem sikerült elérnem, a kapus engem viszont elért – mesélte a gól történetét Kerezsi Zalán. – Örülök, hogy sikerült értékesíteni a tizenegyest, utána még inkább fellobbant bennünk a tűz, hogy meg lehet ez a meccs!”


05.09.2022, 13:13Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub