Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiegyenlített játék után vereség

Kiegyenlített játék után vereség

Akademie

Veröffentlicht: 11.10.2022, 19:28Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Kikapott Szombathelyen az U17-es csapatunk

A Haladás vendége volt a Honvéd-MFA U17-es gárdája, a felek kiegyenlített mérkőzést vívtak Szombathelyen, ahol egyetlen gól esett, a házigazda a 70. percben betalált, s ezzel meg is szerezték a három pontot.

Takács László: – Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, nekünk széleken vezetett támadásokból, ellenfelünknek kontrából és pontrúgásból adódtak lehetőségei. A második félidőt jól kezdtük, mi irányítottuk a játékot, adódtak lehetőségeink arra, hogy megszerezzük a vezetést. Ezt követően egy hibánkat kihasználta az Illés és hátrányba kerültünk. A bekapott gól után mindent megtettünk, hogy egyenlíteni tudjunk, több komoly gólszerzési lehetőséget is kialakítottunk, de nem sikerült a kapuba találni. Összességében a játékunk biztató volt, amire tudunk építeni a jövőben.

U17, KIEMELT CSOPORT, 6. FORDULÓ

 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–0 (0–0)

Szombathely, Szombathelyi Illés Akadémia Sporttelep

V: Pörgei Gergő

G: Katona (70.)

Honvéd-MFA: Molnár M. – Szlovák (Kiatipisz 75.), Czenky, Szamosi Á., Kaczvinszki, Tóth L. (Szabó B., 75.), Palócz (Kruppai 50.), Szabó Á., Hancz (Kovács B. 68.), Dorogi, Simon (Balogh Zs. 50.)

Vezetőedző: Takács László

11.10.2022, 19:28Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie