Lábon kihordott infarktus. Úgy ötpercenként egy újabb és újabb. Őrületes, végtelenül feszült meccset vívott Vilniusban a Honvéd, persze a lényeg, hogy a végén mázsás kövek gördülhettek le a szívünkről: csapatunk kiküzdötte a továbbjutást!
Pedig finoman szólva sem kezdődött jól a találkozó. A mérkőzés előtt még a belvárosban is remek hangulat uralkodott, gyakorlatilag minden sarkon Honvéd-drukkerekkel találkoztunk, míg a stadionban azt láttuk, hogy a centerpálya mögötti műfüves területen korrekt kis dzsemborit rendeztek a helyiek. Oda telepítették az ajándékboltot, ott lehetett enni és inni, így amíg a gyerekek vidáman szaladgáltak és labdáztak, addig a szülők a hátsó pályán napoztak és piknikeztek. Láthatóan mindenki remekül érezte magát, azonban bíztunk benne, hogy a mérkőzésen majd elrontjuk a házigazdák jókedvét.
Ehhez képest – ahogy írtuk fentebb – inkább a mi jókedvünk tűnt tova villámgyorsan, hiszen a Zalgiris jobban, pontosabban futballozott. Ráadásul viszonylag korán, már a tizennyolcadik percben gólt szerzett. Ettől természetesen vérszemet kapott a litván együttes, s bár a mieink előtt is adódott lehetőség, David N’Gog elől előbb a kapujából messze kifutó Berkovec tisztázott, majd a francia támadó centikkel fejelte mellé a labdát. Ezt leszámítva viszont inkább a Zalgiris dominált, és valljuk be, örülhettünk, hogy egy kapott góllal megúsztuk az első félidőt.
Az infraktusveszély a térfélcserét követően sem csökkent, ezúttal is szükség volt az első meccsen is remeklő Lefkovits Robira, aki legalább négy hatalmas védést mutatott be. Előbb 1–0-ás hátrányban, majd 1–1-es állásnál. Utóbbi persze már némi mosolyt csalt az arcunkra, és hozott egy kis megkönnyebülést, mivel Djordje Kamber fejese azt jelentette, a hosszabbításhoz is még további két gólra lett volna szüksége a Zalgirisnek, míg 1–0-nál a második litván gól továbbjutást ért volna.
Az első óra végén kapott találat azonban megfogta a litván gárdát, és noha a hátralevő időben is ment előre a vilniusi csapat, percről percre veszítette el a hitét a rivális. Csapatunk hősiesen küzdött, ha hibáztak is a játékosok, csúsztak-másztak, többen kisebb sérüléssel harcolták végig az összecsapást.
Amikor a tartalékjátékvezető hét perc hosszabbítást jelzett, kicsit felhördültünk, de szerencsére ekkor már viszonylag nyugodtabban telt az idő, a hosszabbítás felénél pedig egyértelművé vált, nem kaphatunk két gólt három perc alatt.
Sőt, már egyet sem, így hatalmas csatában, aranyat érő küzdéssel és szívvel harcolta ki a Honvéd a továbbjutást.
S ennél most nincs fontosabb. Mosolyog a szívünk is.
