Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kilencedszer a BVSC ellen

Kilencedszer a BVSC ellen

Spiele

Veröffentlicht: 15.07.2023, 12:10Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Tízgólos döntetlennel kezdődött a zuglóiakkal szembeni felkészülési meccsek történelme

Július 16-án, vasárnap a Szőnyi úton a nyári felkészülés ötödik mérkőzését játsszuk a BVSC ellen. A zuglóiak osztályozó-mérkőzésen, a Szentlőrinc együttesét búcsúztatva nyertek jogot az NB II-es tagságra. A kék-sárgákkal egyébként a bajnokságban 2023. december 3-án és 2024. május 26-án a záró fordulóban találkozunk.

A BVSC és a Honvéd között nem a vasárnapi lesz az első találkozó, korábban az első osztályban 20, a Magyar Kupában 1 alkalommal csapott össze a két csapat. Ezeken kívül 1940 és 2001 között 8 felkészülési meccset játszottunk a vasutasokkal. Az első, 1940. áprilisi barátságos mérkőzés igencsak gólzáporosra sikeredett, 5-5-ös döntetlent játszottak a csapatok, még ugyanebben az évben újra összecsaptak a felek, akkor a kispestiek nyertek 4–3-ra. 

Az 1940-es évek elején rendszeresnek mondhattuk a két csapat közötti találkozókat. 1941-ben 4–2-es, 1942-ben 6–2-es kispesti győzelem született. Csaknem húsz év szünet után 1961-ben meccselt újra egymással a két gárda, a Honvéd 4–3-ra nyert. Egy újabb, közel húsz éves pauza után 1984-ben 6–0-ra győztek a kispestiek. Ez volt az első meccs, amit nem Kispesten, hanem a Szőnyi úton rendeztek. 2000-ben született az első és egyetlen BVSC-győzelem, semleges stadionban a népligeti Építők-pályán 3–1-re nyertek a zuglóiak.

Az eddigi utolsó felkészülési meccsre 2001. január 23-án, a Bozsik Stadionban került sor, ahol a mieink nyertek 3–1 re.

15.07.2023, 12:10Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub