Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kis esti nóta

Kis esti nóta

Klub

Veröffentlicht: 16.07.2022, 12:50Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Az első „bálozóknak“ énekelni kellett a csapat előtt

Késtél? Büntetés!

De akad más megoldás.

Alapesetben megvan a tarifája a késésnek, illetve a különböző hibáknak, de a kisebb vétségek esetében nem feltétlenül részesülnek pénzbüntetésben a játékosok, a közös étkezésről való néhány perc csúszást például ki lehet váltani egy énekléssel, és mivel az első honvédos edzőtábor apropóján is fel kell lépni a csapat előtt, ezért a szlovéniai vacsorák után többször is remek előadásokat láthattunk.

A Kerezsi Zalán, Bencenleitner Barna, Szabó Tibor, Keresztes Noel négyes például koreográfiával is készült, miközben előadták Majka egyik számát, Nikola Mitrovic szerb dalt énekelt, Herdi Prenga délszláv nótájába Djordje Kamber is becsatlakozott, a Maxim Plakuschenko, Oleksandr Petrusenko, Vidar Jónsson trió a Backstreet Boys babérjaira tört, Albi Doka pedig először csak háttértáncosként kísérte Prengát, majd pár nappal később egy romantikus szerzeménnyel rukkolt elő, igaz, azért arra nem biztatunk senki a srácok közül, hogy módosítsanak pályát, a futball az ő terepük.

16.07.2022, 12:50Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub