Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiscsoportos gyakorlás

Kiscsoportos gyakorlás

Klub

Veröffentlicht: 14.01.2022, 18:17Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A csapat egészséges tagjai a ZTE ellen játsszák az első téli felkészülési mérkőzésünket

„Jöttünk, elkezdtük, aztán szépen lassan elfogytunk“ – vonta meg a téli felkészülés eddigi mérlegét Baráth Botond a pénteki edzést követően, ami jól mutatja, hogy a gyakorlások mellett (sőt, helyenként inkább azokon túl) a koronavírus kapott (fő)szerepet, hiszen közel egy csapatra való felnőttjátékos esett ki eddig a keretből.

„Nagyjából egy kezdőcsapatot ki tudunk állítani a szombati Zalaegerszeg elleni mérkőzésre, aki él és virul, az itt lesz, játszik, aki pedig nem, azok otthonról figyelnek minket, és várjuk vissza nagyon a hiányzó társakat – folytatta a forró teát kortyolgató védő. – Ami engem illet, jól vagyok, idén eddig megúsztam a koronavírust, remélem, így is marad, igyekszem odafigyelni mindenre. Fontos, hogy betartsunk minden szabályt, hiszen az egészségünkről van szó, azonban alaposan megnehezíti a felkészülést a mostani helyzet. Kocsiból ki, irány a pálya, majd vissza az autóba, hiányzik a regeneráció, hiányzik, hogy együtt tudjunk lenni. Szinten tartjuk magunkat és próbálunk minél jobban felkészülni.“

Saját nevelésű játékosunk hozzátette, a futóprogramot csökkentett létszámban is el tudják végezni, abból nincs is hiány, viszont a taktikai gyakorlásokra alaposan leszűkíti a lehetőséget a létszám, pontosabban annak hiánya. Így a kék bábuk ellen tud gyakorolni a társaság megmaradt része, de egyértelmű, az is kell, hogy valós ellenfelekkel szemben is készüljön a csapat – mint például szombaton a ZTE ellen.

„Arra mindenképpen jó lesz a találkozó, hogy meglegyen a meccsritmus, hiszen erre is szükségünk van, kíváncsian várom, hogyan teljesítünk majd – hangsúlyozta Baráth Botond, aki a rutinosabb társak mellett jó néhány fiatallal is együtt játszhat majd. Nekik hasznos erőpróba lehet egy NB I-es csapat elleni találkozó, s bár nem várható el, hogy rögtön a nagyok szintjén teljesítsenek, fontos tapasztalatokkal lehetnek gazdagabbak. – Ha esetleg tovább fogyunk, akkor átvihetjük a műfűre, a kispályára a meccset, és amennyiben nem marad más megoldás, akkor majd FIFA-ban eldöntjük a találkozót. Ezzel persze inkább csak kínunkban viccelődünk, remélem, egészségesek maradunk, fontos, hogy gyakoroljunk, meccsben legyünk, hogy létszámtól függetlenül a lehető legjobb állapotba kerüljünk a rajtra.“

14.01.2022, 18:17Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub