Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesten kezd második csapatunk

Kispesten kezd második csapatunk

Klub

Veröffentlicht: 10.02.2023, 18:47Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Szamosi Tamásék a Paks II-t fogadják a tavaszi idény első bajnokiján

Véget ér a várakozás, második csapatunk vasárnap ismét tétmérkőzésen léphet pályára. Szamosi Tamás tanítványai a felkészülési időszakot követően 13 órától a Paks II csapatát fogadják Kispesten egy megújult, megfiatalított kerettel.

Nemcsak az NB I-es, hanem az NB III-as versenyfutást is félbeszakította egy hosszabb téli felkészülési időszak, akadémistáink pedig próbáltak minél jobban felkészülni a tavaszi idényre. Az edzések mellett „két és fél“ edzőmeccset is vívott a társaság, a Kaposvár és a III. Kerület elleni partikat foglalta keretbe egy bécsi kiruccanás, ahol az eredeti tervek szerint a második és az U19-es csapatunk is egy-egy találkozót vívott volna, végül azonban az időjárás miatt egy meccsre került sor, ahol vegyes összetételben futballoztak a fiatalok.

„A srácokkal együtt nagyon várjuk az idény kezdetét, hogy ismét tétmeccset játszhassunk – kezdte Szamosi Tamás. – Mindenkiről el lehet mondani, hogy a szó legnemesebb értelmében éhezik már a bajnokira, tesztelni szeretnénk, mennyire is volt eredményes a felkészülés, továbbá milyen csapat is jött létre az elmúlt pár hónap alatt. Erős ellenfeleink voltak az elmúlt bő egy hónapban, próbára tehettük magunkat, de mégiscsak a tétmeccs az igazi fokmérő. 

Első ellenfelünk az új esztendőben a Paks második csapata lesz, amely tőlünk három ponttal lemaradva a kilencedik helyen áll a bajnokságban.

„A Paks nagyon fiatal kerettel rendelkezik, de mi is bőven frissítettünk a szünet alatt. Sok tehetséges, a korosztályukban kiemelkedő játékossal kezdtük el a felkészülést, akikről egytől-egyig úgy gondoljuk, hogy készen állnak a felnőttfutballra, ahogyan ezt az elmúlt mérkőzések alatt is mutatták. Emellett tovább építettük azokat a kerettagokat is, akik régebb óta itt vannak velünk, csak nem jutottak annyi lehetőséghez” – tette hozzá második csapatunk szakvezetője. 

A csapat kerete bőven mélyült az eddigiekhez képest, szakvezetőnk kiemelte, hogy szándékosan hozzák a játékosokat versenyhelyzetbe, ezzel is segítve a fejlődésüket, hogy még jobban felkészüljenek a felnőttfoci kihívásaira.

„Minden szerepkörben legalább két játékosunk van, tehát posztrivalizálásból nincsen hiány. Ezzel arra sarkalljuk őket, hogy egészséges versenyhelyzetben tudjanak fejlődni és tudják a csapatot segíteni. Nem véletlenül említettem, hogy mindannyian nagyon várjuk, hogy végre ott lehessünk a pályán és újra a Honvéd sikereiért küzdhessünk” – zárta Szamosi Tamás. 

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 21. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–PAKSI FC II

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
2023. február 12., vasárnap, 13:00
(A belépés ingyenes, a mérkőzést streamen keresztül közvetítjük.)

10.02.2023, 18:47Klub

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub