Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti előny

Kispesti előny

Klub

Veröffentlicht: 07.04.2022, 13:28Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Az idegenbeli párharcok során eddig eggyel több győzelmet szerzett a Honvéd a ZTE-vel szemben

Az OTP Bank Liga 27. fordulójában Zalaegerszegre látogat a Budapest Honvéd. A ZTE pályaválasztása mellett eddig 41 mérkőzést játszott a két csapat, melyeken 17 kispesti győzelem született, ezek közül idézünk fel három emlékezetes mérkőzést.

MEGMUTATKOZOTT A KÜLÖNBSÉG
1973.08.25.: Zalaegerszegi TE–Bp. Honvéd 0–4 (0–1) 

A párosítás történetében csúcsnak számító 18 ezer néző látta a Zalaegerszeg és a Honvéd összecsapását. A kispestieket fűtötte a reváns vágya, ugyanis egy évvel korábban a ZTE 4–1-re verte a Honvédot.

A mieink ennek megfelelően kezdtek és már a 13. percben betaláltak az egerszegi kapuba. Szűcs Lajos 17 méterről óriási lövést küldött kapura, a bomba a felső lécről kipattant, a jókor érkező Kocsis Lajos 5 méterről a bal sarokba fejelt, 1–0. A gólszerző Kocsis ellenállhatatlanul futballozott, az első félidő végén a félpályáról indulva szinte a teljes zalai védelmet kicselezte, majd hátrasarkalta a labdát, Pusztai azonban elhibázta a kínálkozó lehetőséget. A szünet után hamar eldőlt a mérkőzés sorsa, az 50. percben 20 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott a Honvéd, amit Kocsis nagy erővel, laposan lőtt a hálóba, 2–0. „Csikó” alaposan becsapta a hazaiak kapusát, aki a szokásos felsősarkos lövésre számított. Még egy perc sem telt el és újra a zalaiak kapujában táncolt a labda. Tipikus kispesti gól született, Kocsis nagyszerűen indította Pusztait, a szélső elszáguldott a szélen, a beadására menetrendszerűen érkező Kozma 10 méterről lőtte a labdát a kapu közepébe, 3–0. A negyedik kispesti gólban Kocsis kivételesen nem volt benne. A 63. percben a középhátvéd Ruzsinszki(!) hozta fel a labdát egészen a ZTE 16-osáig, majd Pintér elé tálalt, a középpályás 10 méterről lőtt Déri hálójába, 4–0.

Az első félidőben még nagyjából kiegyenlített volt a játék, 3–0 után azonban megmutatkozott a két együttes közötti klassziskülönbség – a Honvéd tehát alaposan visszavágott az 1–4-ért.

ZTE: Déri – Molnár (Vígh, 55.), Papp II, Mihalecz, Filó – Gáspár, Józsi, Tóth Gy. – Soós, Szabó (Szimacsek, 63.), Bita.

Edző: Szőcs János

BHSE: Bicskei – Egervári, Ruzsinszky, Szűcs, Lukács (Varga, 75.) – Pál, Pintér, Csepregi (Morgós, 75.) – Pusztai, Kocsis, Kozma.
Edző: Mészáros József 

 

TÖRÖK NAGY MENTÉSSEL DEBÜTÁLT
1977.09.10.: Zalaegerszegi TE–Bp. Honvéd 0–2 (0–2) 

A kispesti öltözőben egy újonc készülődött: a Kossuth KFSE-ből igazolt Török József. A 20. percben Pintér vezette fel a labdát, s mivel mindenkit őriztek, 25 méterről lövésre szánta el magát, a labda, mintha zsinóron húzták volna, vágódott a jobb felső sarokba, 0–1. A gól után a hazaiak támadtak többet, helyzeteik is adódtak, egy alkalommal az újonc Török a kapu torkában mentett. A 28. percben a zalai a kaputól 17 méterre szabadrúgáshoz jutott a Honvéd. Kozma lövése nyomán a labda a felső lécről pattant az alapvonalon túlra. A 35. percben egy jobb oldali szöglet után Pál estében, 5 méterről a kapu jobb oldalába küldte a labdát, 0–2. A Honvéd kezdeményezett többet. A 45. percben Bodonyi is megdöngette a kapufát.

A szünet után a Honvéd dominált, több helyzet is adódott a kispesti csatárok előtt. A piros-fehérek tervszerűbben és célratörőbben játszottak, mint a ZTE. Tichy Lajos, a csapat edzője a győzelem ellenére némi kritikát is megfogalmazott: „Hiányosságaink továbbra is vannak, főleg a gólhelyzetek kihasználásában. Az eredmény, úgy érzem, valós.”

ZTE: Bolemányi – Molnár, Pusztai, Mihalecz, Szőke – Gáspár, Józsi, Rácz – Szentes, Soós (Füle dr. 46.), Péter.

Edző: Szőcs János.

Bp. Honvéd: Gujdár – Paróczai, Kocsis, Nagy A., Lukács – Pál, Török, Pintér – Bodonyi, Kozma (Weimper, 70.), Gyimesi.
Edző: Tichy Lajos. 

 
FONTOS SIKER
1980.05.28.: Zalaegerszegi TE–Bp. Honvéd 1–2 (0–1) 

A kispestiekre 12 ezer néző volt kíváncsi Zalaegerszegen. A Bp. Honvéd az összecsapást kulcsmérkőzésnek tekintette a bajnoki cím felé vezető úton. A piros-fehérek ennek megfelelően játszottak.

A Honvéd akár már a 4. percben vezetést szerezhetett volna, de Esterházy az üres kapu mellé lőtt. A 14. percben aztán megszületett a vezető gól. Nagy Antal szöktette Garabát, aki egy zalai védő díszkíséretében 10 méterről, a kiinduló kapus mellett, az üres kapu közepébe továbbított, 0–1. Három perc múlva Szentes kis híján egyenlített, de labdáját Lukács a gólvonalról rúgta a mezőnybe.

Az első félidőben a kispestiek kezdeményeztek többet, sokat mozogtak, aktívak voltak. A ZTE inkább csak ellentámadásokkal kísérletezett. A 34. percben a zalai Mihalecz a felső lécet találta telibe. A 78. percben Kozma indította Esterházyt, aki kilépett a védők közül és 9 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 0–2. Öt perccel később szépítettek a kék-fehérek, 1–2, beállítva ezzel a végeredményt. A Honvéd győzelmével nagy lépést tett a bajnoki cím felé.

ZTE: Kovács – Fodor, Kanász, Mihalecz, Péter – Soós, Kereki, Konrád – Bogáti (Rácz 71.), Szentes, Hozbor (Németh 46.).

Edző: Palicskó Tibor

BHSE: Menyhárt – Paróczai, Kocsis, Lukács, Varga – Nagy A., Dajka (Weimper 65.), Garaba – Bodonyi, Esterházy, Kozma.
Edző: Tichy Lajos 

 

IDEGENBELI STATISZTIKA 

41 mérkőzés
17 győzelem
8 döntetlen
16 vereség
64 lőtt gól
65 kapott gól 


GÓLLÖVŐLISTA 

Honvéd

5: Kovács Kálmán
4: Bodonyi Béla
A jelenlegi keretből idegenben Hidi Patrik (2), Tamás Krisztián (2), Nagy Dominik és Nenad Lukic lőtt gólt a Zalaegerszegnek.

ZTE

6: Kenesei Krisztián
5: Szabó II Zsolt, Waltner Róbert  

LEGEK 

Legtöbb néző: 18 000 (1973)
Legnagyobb különbségű győzelem: 4–0 (1973 és 2011)
Leghosszabb győzelmi sorozat: 4 meccs (1986–1992)

07.04.2022, 13:28Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub