Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti győzelemmel indult

Kispesti győzelemmel indult

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Negyedik alkalommal lépünk pályára bajnoki meccsen a Kisvárda otthonában

A Kisvárda 2018-ban került fel először az NB I-be. Az első idegenbeli meccsre 2018. november 3-án, Kisvárdán került sor, ahol a mieink magabiztosan, 3–0-ra győzték le az újoncot.

Az első félidőben a hazaiak többet birtokolták a labdát, de a Honvédnak volt több helyzete, az egyik lehetőséget Holender használta ki, így kispesti előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőben, a Honvéd második góljáig próbálkoztak a hazaiak, Holender találatától kezdve azonban érződött, hogy a Kisvárdában már nincs erő az egyenlítéshez, N’Gog gólja pedig a hab volt a tortán, utána már lélekben is feladták a hazaiak.

A mérkőzés első gólja a 33. percben esett. Holender tette ki a labdát Kukocnak a bal oldalra, aki egyből vissza is tette, Holender jobbal átvette, ballal pedig 10 méterről a hálóba lőtte (0–1). A 69. percben Holender iramodott meg a bal oldalon. Középre passzolt, N'Gogról a kapu felé pattant a labda. A kisvárdai kapus és a védő egymásra várt, Holender viszont gyorsan kapcsolt, elvitte a labdát a két kisvárdai között és 7 méterről a hálóba gurított (0–2). A 78. percben Gróf kirúgását Danilo megcsúsztatta a félpályánál. Vári beleért, de N'Gog elé pattant a labda, a francia légiós kapásból, 16 méterről a hálóba lőtte a harmadik kispesti gólt (0–3).

Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Baráth – Heffler, Gazdag, Hidi, Fousseni (Banó-Szabó, 73.), Kukoc (N'Gog, 60.) – Danilo (Holdampf, 86.), Holender.

Vezetőedző: Supka Attila



KISVÁRDA–HONVÉD

Idegenbeli statisztika

3 mérkőzés
1 győzelem
1 döntetlen
1 vereség
4 lőtt gól
3 kapott gól

Góllövőlista

Budapest Honvéd
2 gólos: Holender Filip
1 gólos: Danilo, David N’Gog

Kisvárda
2 gólos: Grozav
1 gólos: Gosztonyi

Legek

Legtöbb gól egy meccsen: 3 (3–0)
Legnagyobb győzelem: 3–0 (2018.11.03.)
Legnagyobb nézőszám: 2685 (2018.11.03.)

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub