Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti hősök

Kispesti hősök

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Több mint egy csapatnyi hiányzóval, 70 percnyi emberhátránnyal szerzett pontot a Honvéd

Lehet még ennél is nehezebb?

Lehet.

Ráadásul már a 18. percben megadhattuk a választ erre a kérdésre, hogy bizony, a nehéznél is lehet nehezebb.

Nem elég, hogy a Budapest Honvéd együtteséből 14 (!) játékos hiányzott koronavírus miatt – miközben a stábból is 8 szakember küzd(ött) meg a vírussal –, a 18. percben emberhátrányba kerültünk a Mezőkövesd ellen, mivel Káprály Mihály játékvezető piros lapot adott a rossz ütemben becsúszó, a találkozó elején még a kapufát eltaláló Tamás Krisztiánnak.

S a több mint egy csapatnyi hiányzó, illetve az emberhátrány mellé még azt is odabiggyeszthetjük, hogy a kezdőcsapatban egy 2000-es, egy 2001-es és két 2002-es születésű labdarúgó is helyet kapott – a szerdai kupadebütálás után szombaton Szabó Alex az NB I-ben is bemutatkozott –, a kispadon pedig nyolc akadémista ült. Amennyiben pedig az „osztályfőnök” Nagy Gergőt nem számoljuk, akkor a hét ifjonc közül a 18 éves, 7 hónapos és 28 napos Bocskay Bertalan volt a legidősebb legkevésbé fiatal, rajta kívül pedig csak Kocsis Dominik koccinthatott volna alkohol tartalmú itallal az első NB I-es meccsén futballozó Szabó Alex debütálására.

Na, így kellett a Honvédnak megvívnia a Mezőkövesd elleni bajnokit. Így aztán hiába a korai kapufa, hiába a lendületes kezdés, elég korán nyilvánvalóvá vált, hogy piszok nehéz dolgunk lesz. Ennek tükrében abszolút rendben lévő, hogy lehoztuk nulla nullával az első félidőt, főleg mert a vendégek előtt sem adódott oly sok (veszélyes) lehetőség, amit jól mutat, hogy Tomás Tujvel kapuját nulla lövés találta el. (Igaz, mi sem tettük próbára Szappanos Pétert.)

A szünetben cserélt a visszatérő Bódog Tamás, Tóth-Gábor Kristóf helyett a kispadon lévő tinik korelnöke, Bocsaky Bertalan lép pályára, két és fél perccel később pedig már fel is jegyezhettük az első kapuralövést: egy védelmi hibát kihasználva Zsótér Donát elé került a labda, Szappanos kapusról azonban szögletre vágódott a lövés.

„Jó volt! Gyerünk, gyerünk” – űzte a társakat a lelátóról Batik Bence, aki sokunkhoz hasonlóan egyre feszültebben figyelte a csatát. Egyrészt jó volt látni, hogy eltűntettük az emberhátrányt, másrészt eközben okkal vetődött fel mindenkiben, hogy akár több is lehet ebben a meccsben…

Hatalmas munkát végeztek a mieink a pályán, volt amikor hosszú percekre beszorultunk a saját térfelünkre, a 62. percben pedig már nem sikerült menteni a mezőkövesdiek elől, és Berecz Zsombor révén előnybe kerültek a vendégek.


A kapott gól előtt már éppen cseréhez készültünk (Kocsis Dominik érkezett volna), végül azonban öt perccel később került sor a váltásra, akkor pedig rögtön hármat cserélt Bódog Tamás. A megsérülő Szabó Alex mellett Zsótér Donát és László Dávid is lejött, míg a debütáló Kocsis, Kesztyűs Barna és Nagy Gergő társaságában léphetett pályára.

Jegyezzük meg, hogy László Dávid utolsó megmozdulásával tizenegyest harcolt ki – ekkor éppen nyolc mezőnyjátékosunk volt a pályán! –, amelyet a hármas cserét követően Hidi Patrik higgadtan értékesített, a jobb alsó sarokba helyezve a labdát.


Tapintani lehetett a feszültséget a pályán, ami nem csoda, hiszen a vendégek négy vereség után szerettek volna javítani, a mieink pedig a fogakat összeszorítva, vért izzadva küzdöttek az irreális helyzet dacára is, és ebből lehetett igazán erőt meríteni. Abból, hogy egy pillanatra sem adtuk fel a harcot. Ahogy a kispesti szlogen is mondja: Erő a lábban, érzés a szívben!

„Bravó, gyerekek! Gyerünk, öt perc, gyerünk!” – kiabált a játék minden pillanatával együtt élő Batik Bence, akin látszott, ha tehetné, legszívesebben azonnal berohanna a pályára, hogy segítse a csapatot.

Kellett is a buzdítás, hiszen a végére már nem sok erő maradt a srácokban, emberfelettit küzdöttek a játékosaink, és hősies csatát vívtak az utolsó utáni pillanatig, ennek a megalkuvást nem tűrő futballnak pedig pontszerzés lett a jutalma.

Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele