Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti labdavirtuózok

Kispesti labdavirtuózok

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Legendás meccsek – 12 góllal verte gall ellenfelét a Kispest

A tavaszi járványhelyzetben a „futballéhség” enyhítésére indítottuk sorozatunkat, amelyben korábbi legendás mérkőzéseket elevenítettünk fel a klub történelméből. Bár a labda újra pattog, a sikerre való tekintettel tovább örökítjük rovatunkat, amelynek aktuális epizódjában a január 11. – január 17. közti mérkőzésekről olvashattok.

 

TÚRAZÁRÓ GYŐZELEM

1925.01.11.: FC Sollingen 95’–Kispesti AC 0–1 

1925 januárjában a kispestiek németországi túrájuk zárómeccsét Solingenben játszották, az FC Sollingen 95’ ellen. Félő volt, hogy az addig sikeresen szereplő piros-feketék beleszaladnak egy vereségbe, mert egyrészt az ellenfél a túra legerősebb csapat volt, másrészt a kispestiek egy nappal korábban az SC Hagen együttesével játszottak. Két nap, két meccs – kemény erőpróba. Rekordszámú, ötezres szurkolótábor előtt, zászlócserével kezdődött a találkozó, s a kispestiek rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést. A 15. percben Ölvedy szöglet utáni lövését a kapus éppen Ölvedy elé öklözte, aki védhetetlenül a jobb alsó sarokba lőtt. A gól után a piros-feketék állandó ostrom alatt tartották a német kaput, a kapusuk azonban bravúrokat bemutatva akadályozta meg az újabb kispesti találatot. Szünet után hasonló volt a játék képe, de egy idő után elfáradtak a mieink. Ezután Varga játéka került előtérbe, aki magabiztosan védve megőrizte hálóját a góltól.  

KAC: Varga – Saguly, Dudás – Gyurkovics, Beck, Buday – Fatter, Éberhardt, Bene, Ölvedy, Fürstner.

 

NYOLCBÓL NYOLC

1933.01.14.: St. Etienne-válogatott–Kispest FC 0–3

1932 telén a Kispest szokásos téli túrájára indult Franciaországba. A portya nyolcadik állomása St. Etienne volt, ahol a piros-feketék a város válogatottjával mérték össze erejüket. A Kispest hű maradt az addig mutatott formájához és a nyolcadik meccsét is megnyerte.

A kezdés után rögtön a piros-feketék léptek fel támadólag. A 17. percben Mikes beadását Kis-Kalkusz közelről fejelte a hálóba. A Kispest szép játékot mutatott, ellenfelét ritkán engedte szóhoz jutni. A 35. percben Szepes jó labdával lépett ki a védők közül, és a kifutó kapus mellett védhetetlenül lőtt a hálóba. A szünet után a kispestiek ott folytatták, ahol abbahagyták, az 50. percben remek összjáték után Kormos szerezte a harmadik gólunkat. A végig derült időben, száraz, füves pályán lejátszott mérkőzésen különösen Purczeld, Szemere és Keresztes játszott jól, de a többiek is elismerést érdemeltek. 

KFC: Dobozi – Szemere, Laky – Szabó, Purczeld, Keresztes – Mikes, Kis-Kalkusz, Kormos, Szepes, Serényi.

 

KISPESTI LABDAVIRTUÓZOK

1934.01.13.: US Le Mans–Kispest FC 1–13

Egy évvel később ugyancsak a galloknál vendégeskedtek a kispestiek. A néhány nappal korábban Le Havre-ban elszenvedett vereség után a piros-feketék a Le Mans csapatán vettek elégtételt. A Léon Bollée stadionban szép számú közönség előtt, iskolajátékot bemutatva, 6–0-s félidő után 13–1-re verték az US Le Mans-t. A Kispest Nemes és Serényi vezérletével ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet aratott. „A magyarok igazi labdavirtuózoknak bizonyultak.” – írta tudósításában a francia sportlap, a L’ Auto.

KFC: Gergő – Szemere, Rozgonyi – Rátkai, Somlai, Keresztes – Mikes, Szabó II., Nemes, Szabó I., Serényi.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub