„Kupagyőztes! Kupagyőztes!” – skandálta a Kispest-tábor a Mezőkövesd–Honvéd bajnoki antréjaként, hiszen kilenc nappal korábban a kövesdiek ellen 2–1-es sikerrel szerezte meg a nyolcadik Magyar Kupa-győzelmét a Budapest Honvéd.
Most pedig a hetedik bajnoki sikerünkre készültünk a kék-sárgák ellen, bár a találkozó egyáltalán nem úgy indult, hogy mi szerezzük meg a hetedik győzelmet a két csapat párharcában, ahol az egy döntetlen mellett hat-hat győzelmet jegyeztek a csapatok.
Az ötödik percben ugyanis Nagy Dániel került hatalmas helyzetbe, a szezonban négy gólnál járó támadó azonban nem tudott betalálni, a remekül kivetődő Tomás Tujvelben ugyanis elakadt a labda.
Komoly erőt adhatott volna a gyors vezető gól a házigazdának, akik azonban három perccel később is hibáztak, pontosabban Tujvel másodszor védett bravúrral, így a 11. percben érkezett Ugrai-gól azt jelentette, hogy a szezonbeli összes Mezőkövesd elleni meccsünkön mi szereztük az első találatot!
A vezetés megszerzése pedig még azt is feledtette velünk, hogy mivel a mezőkövesdi kispad (és a sportzóna) a lemenő nappal szemben található, ezért olyan erővel perzsel a nap, hogy időkénként már azt hittük, hogy mindjárt szublimálni fogunk – bizony, a lenyugvó napnak is van ereje.
Ahogyan az Ugrai, Gazdag párosnak is, hiszen a támadóduó hozta össze a Honvéd második találatát: akárcsak a Fehérvár ellen, Ugrai ezúttal is remekül szerzett labdát, a parádés megkerülős csele és remek passza után, Gazdag zseniális mozdulattal pörgette a hálóba a labdát Szappanos felett. Nem mellesleg, a Debrecen elleni találkozó után Ugrai ismét góllal és gólpasszal iratkozott fel a stasztikai lapra, asszisztja előtt pedig úgy tűnt el az őt üldöző mezőkövesdi védők elől, mint a kámfor.
Hiába azonban a szünetbeli kétgólos előny, egyáltalán nem nyugodhattunk meg, a Mezőkövesd ugyanis komoly energiákat mozgósított, egy pillanatra sem adta fel a hazai együttes, a második félidő elején be is szorultunk a kapunk elé. Ráadásul a lenyugvó nap helyét villámok és mennydörgés vette át, s bár bíztunk benne, hogy a következő villanás vörös-feketében érkezik, nem lehettünk nyugodtak. (Az időjárás miatt sem.)
Nem mellesleg minden vágyunk így teljesüljön, hiszen ahogy leírtuk az előző mondatot, villantak is a mieink, Uzoma két védő között remekül indult meg középre, kiugratta Gazdagot, aki bemutatott egy szép cselt, lövésében azonban beleléptek a védők. Pedig közel voltunk a harmadik kispesti mennydörgéshez.
Néhány perccel később aztán már tényleg az égiek kezébe került a sorsunk, ugyanis jött egy villám, mi leszállt közénk, egyúttal a stadion világításának a felét kiiktatta, így a szakadó eső hiába engedte volna, a korlátozott fényviszonyok miatt félbe kellett szakítani a találkozót. Mintegy tíz percre volt szükségük a helyieknek, hogy visszahozzák a fényt a mezőkövesdi éjszakába, s miután rövid idő alatt újra futballmeccshez méltó fényárban úszott a stadion, szakadó eső kíséretében folytatódott a találkozó.
Bő húsz perc volt még ekkor hátra, a Mezőkövesd továbbra is rohamozott, védelmünk azonban hősiesen állta a sarat – a szó szoros és átvitt értelmében is –, és bár a hosszabbítás perceiben szépített a házigazda, a győzelmünket már nem fenyegette veszély: akárcsak tavaly szeptemberben, ezúttal is 2–1-re győztünk Mezőkövesden.
Jó mulatság, férfimunka volt, a végén pedig jöhetett a jól megérdemelt: győzelmi ének az esőben!
