A Haladás ellen kezdi az NB II-es szezont a Budapest Honvéd FC kooperációs partnere, a BFC Siófok, amely vasárnap hazai pályán fogadja a szombathelyi gárdát – soraiban több kispesti játékossal.
A 2020–2021-es szezonban ugyanis a Siófok kölcsönjátékosa lesz a korosztályos válogatott védő, Horváth Milán, valamint a Honvéddal bajnoki címet szerző támadó, Tömösvári Bálint. Mellettük a 19 esztendős, az elmúlt négy évet a Magyar Futball Akadémián töltő Hajnal Gergely is a Balaton-parton futballozik tovább, ő végleg a Siófok labdarúgója lett, klubunknak pedig visszavásárlási opciója van a támadóra.
A Hajnal, Horváth, Tömösvári trió tehát biztosan Siófokon tölti a következő szezont, de a kooperációs megállapodás keretében további kispesti tehetségek léphetnek pályára az NB II-ben, ami nagy mértékben szolgálja a fejlődésüket és értékes tapasztalatokat gyűjthetnek a felnőttfutball tekintetében.
A kooperációs megállapodás szerint Cipf Dominik és László Dávid szerepelhet a Honvédban és a Siófokban is, hogy a fiatalok melyik hétvégén melyik együttesben lépnek pályára, arról majd a szakvezetés dönt (Cipf Dominik például ezúttal Siófokon szerepel majd, pénteken és szombaton is a Balaton-parti együttesnél edzett), a legfontosabb pedig, hogy rendszeres játéklehetőséghez juthatnak, ami kiemelkedően fontos a fejlődésüket illetően.





