Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kitűnő ellenféllel szemben

Kitűnő ellenféllel szemben

Akademie

Veröffentlicht: 19.07.2023, 19:42Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Wolverhampton korosztályos fiataljaival csapott össze második keretünk

Szlovákiában, Somorján játszott két mérkőzést a Budapest Honvéd második kerete a Wolverhampton Wanderers korosztályos csapatával szemben, s bár ez a találkozó nyilván nem vetekedhet a klasszikusok közé tartozó 1954-es Wolverhampton–Honvéd összecsapással, mindenképpen hasznos mérkőzést tudhatnak maguk mögött a fiatalok.

Az angolok U21-es gárdája ellen az „idősebbek“, míg az U19-es brigádjával szemben az egyébként is fiatal keret még fiatalabbjai léptek pályára, előbbi társasággal Kurucsai Milán, utóbbival pedig Mihályi Tamás meccselt.

Kurucsai Milán: – A mutatott játék képe alapján nem volt ekkora különbség a két csapat között, de el kell ismernünk, hogy az angolok sokkal tudatosabb és érettebb teljesítményt nyújtottak, mint mi. Voltak bíztató jelek, az első félidőben kifejezetten jók voltunk, de a találkozó végére az említettek miatt kiütközött a két csapat közötti különbség. Hasznos mérkőzés volt.

Mihályi Tamás: – A két félidőben kaptunk sajnos egy-egy gólt, de úgy érzem, hogy iszonyatosan hasznos mérkőzést játszott mind a két brigád. Kitűnő ellenféllel szemben gyakorolhattuk a labda elleni játékot, az átmeneteket, de azért érződött, hogy sokat kell még csiszolnunk, hogy mikor indítsuk meg a letámadást, vagy a kontrát, továbbá mikor kell visszaállnunk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD II–
WOLVERHAMPTON WANDERERS U21 0–4 (0–2)

BUDAPEST HONVÉD II–WOLVERHAMPTON WANDERERS U19 0–2 (0–1)

Szlovákia, Somorja

 

19.07.2023, 19:42Akademie

Ähnliche Nachrichten

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Die U17-Nationalmannschaft trifft in der ersten Runde der EM-Qualifikation auf Nordmazedonien, die Türkei und San Marino.

24.10.2026 | Akademie