Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiütés helyett „csak“ sima győzelem

Kiütés helyett „csak“ sima győzelem

Klub

Veröffentlicht: 14.03.2023, 18:07Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Öregfiúkcsapatunk idegenből hozta el a három pontot

A múlt heti barátságos mérkőzés után hétfő este vére bajnoki meccset játszott öregfiúkcsapatunk Dunaharasztiban. Ősszel hazai pályán 4–0-ra nyertek a mieink, és ezúttal is úgy kezdődött a találkozó, hogy sokgólos győzelmet arat együttesünk.

A kezdő sípszó után ugyanis a Honvéd azonnal megszállta a hazaiak térfelét, sorra dolgozta ki a helyzeteket, csak idő kérdése volt, hogy mikor törik meg a Dunaharaszti  ellenállása. Krajecz, a hazaiak kapus remek formában védett, többször is bravúrosan hárított, de a 9. percben megszületett az első kispesti gól. Budovinszky a Honvéd térfél közepéről hajszálpontos, 40 méteres keresztlabdát tálalt Gálvölgyi elé, aki néhány lépés után remekül csavarta középre, Trembulyák elé, a kispesti támadó levette a labdát, majd jobbal a bal felső sarokba bombázott (0–1). Remek támadás, parádés gól!

A játék képe a gól után sem változott, a Honvéd továbbra is támadásban maradt, a kispesti kapusnak alig akadt dolga. A 21. perc hozta a második találatunkat, Móra baloldali beadására Kamber érkezett és 7 méterrel védhetetlenül fejelt a kapuba (0–2). A sokat mozgó, csupaszív Kamber negyedóra múlva megmutatta, hogy nemcsak fejjel, de lábbal is veszélyt jelent a hazaiak kapujára. Bábik mélységi indítására egy gyorsvonat sebességével lépett ki, maga mögött hagyta a teljes haraszti védelmet, majd 16 méterről a jobb sarokba lőtt (0–3). Alig telt el három perc és újra a hazaiak kapujában táncolt a labda: jobbról elvégzett szöglet után kavarodás támadt a haraszti kapu elött, a leggyorsabban Tóth Csaba eszmélt és 6 méterről a kapuba lőtt (0–4).

A második félidőben mindössze két percet kellett várni az újabb Honvéd-találatra, miután Kamber csaknem az alapvonalról lőtte vissza labdát, Trembulyák elé, aki kapásból nagy gólt ragasztott Krajecz kapujába (0–5). Az 52. percben kettős cserét hajtott végre a Honvéd, Gálvölgyi és Kamber helyett Csabankó, illetve Plókai állt be.  A Honvéd továbbra is irányította a játékot, de a piros-feketék az eredményesség helyett inkább a szépséget tartották szem előtt, így aztán sok látványos megoldást láttunk, de újabb piros-fekete gólt nem. A hazaiak megérezték a lehetőséget és Hegyes révén kétszer is bevették az egyébként remekül védő Komora kapuját (2–5). A mérkőzés utolsó percében a Dunaharaszti harmadszor is betalált, így a nagy gólkülönbségű győzelem helyett kétgólos lett a kispestiek sikere (3–5). 

A tabellát a Honvéd BKE vezeti 3 pont előnnyel az MTK előtt, de a nagy rivális két meccsel kevesebbet játszott, ebből az első kedd este játsszák a kék-fehérek a Goldball ellen. A mieink legközelebb március 20-án hazai pályán fogadják az Ikarus BSE csapatát.  

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 13. FORDULÓ
DUNAHARASZTI MTK–HONVÉD BKE 3–5 (0–4)

Dunaharaszti

V: Zsilkó Gábor (Busai A., Homoki Z.)
G: Hegyes 2, Csillag, ill. Kamber 2, Trembulyák 2, Tóth Cs.

Honvéd BKE: Komora – Bábik, Budovinszky, Erdei (Pisont, 62.), Móra – Tóth Cs., Kamber (Csabankó, 52.), Lannert, Gálvölgyi (Plókai, 52.) – Bárányos, Trembulyák.

14.03.2023, 18:07Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub