Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiváló játékkal jött a siker

Kiváló játékkal jött a siker

Akademie

Veröffentlicht: 05.05.2022, 15:45Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Fordulatos mérkőzésen végül nyert U16-os csapatunk

Az A-csoport 11. fordulójában a sereghajtó Illés Akadémia vendégei voltunk az U16-os korosztályban. A papírformához illően Szamosi Ádám találatával már a hetedik percben megszereztük a vezetést, ám a korai gól után kicsit elkényelmesedtek a mieink és több könnyelmű hibát is vétettek.

A második félidő elején ezt megbosszulta a Haladás és öt perc alatt kétszer volt eredményes, amivel már vendéglátónknál volt az előny. Ezt követően a kispestiek példás mentalitást mutattak a pályán, folyamatosan küzdöttek pontszerzés vagy akár a fordítás reményében, ennek köszönhetően pedig Palócz Balázs a 73., Balogh Zsombor a 87. percben vette be a szombathelyiek hálóját, így fordulatos mérkőzésen 3–2-re nyert a Honvéd-MFA.

U16-OS BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 11. FORDULÓ

ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS–BUDAPEST HONVÉD-MFA 2–3 (0–1)

Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep

V: Takács T. (Holczbauer F., Nedvesi R.)

G: Wolf (53.), Katona (58.) ill. Szamosi (7.), Palócz (73.), Balogh Zs. (87.)

Honvéd-MFA: Tóth K. – Bencsetler (Csorba N., 56.), Kaczvinszki, Czenky, Szabó Á., Dorogi (Szlovák, 90.), Kerezsi M. (Simon Sz., a szünetben), Szamosi, Tóth L. (Palócz, a szünetben), Szabó B. (Kruppai, a szünetben), Balogh Zs.

Vezetőedző: Faltusz Zoltán

Faltusz Zoltán: A hamar megszerzett vezető gól túlságosan magabiztossá tett minket, azt hitték a játékosok, hogy máris megnyerték a mérkőzést, ez pedig könnyelmű hibákhoz és labdavesztésekhez vezetett. Ellenfelünk rendkívül jó felfogásban játszott, mi pedig megfelelő partnerként úgymond kiszolgáltuk őket, ennek eredményeképpen a második félidő elején megfordították a meccset, teljesen megérdemelten. Ezek után a srácok a cseréknek is köszönhetően óriásit váltottak a találkozó addigi képén és megmutatták, hogy mit is jelent az, amikor a Magyar Futball Akadémia filozófiája megjelenik a pályán és emberfeletti küzdeni akarással és a győzelembe vetett hittel, de ami még fontosabb, kiváló játékkal megnyerték a mérkőzést!

05.05.2022, 15:45Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie