Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Komoly célokért akar küzdeni

Komoly célokért akar küzdeni

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Tamás Krisztián szerint most jött el az ideje annak, hogy a Honvédhoz igazoljon

Zsótér Donát, Baráth Botond és Tóth-Gábor Kristóf után Tamás Krisztián a Budapest Honvéd FC negyedik nyári igazolása, személyében válogatott kerettag bal oldali védővel erősödött a kispesti együttes. A 25 esztendős játékos szerda reggel aláírta a szerződését a Honvéddal, majd részt is vett a csapat edzésén.

A szerződés aláírása előtt beszéltél a Kispesten nevelkedő zalaegerszegi klubtársaiddal, Bobál Dáviddal és Gergellyel?

Igen, természetesetesen az ő véleményüket is kikértem, csak pozitívumokat hallottam tőlük a Honvédról. Egy percig se jutott eszembe, hogy rossz döntés lehetne a Honvéd, ők is dicsérték a klubot, szerettek itt játszani, bízom benne, hogy én is jól érzem majd itt magam. Amikor véget ért a bajnokság, több megkeresésem is volt, amelyek közül a Honvédot választottam, mert egy dobogóért küzdő, nemzetközi porondon is szereplő csapathoz igazolhattam. Nagyon jó érzés egy ilyen patinás, tizennégyszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőzteshez szerződni, ahol legendás játékosok futballoztak korábban. Örülök, hogy itt lehetek.

Egy ilyen súlyú döntésnél kinek szoktad kikérni a véleményét?

A családom és a párom véleménye nagyon sokat számít, velük minden fontos dolgot megbeszélek, míg a Honvéd játékosai közül Ugrai Rolandot, Batik Bencét és Zsótér Donátot is ismerem, beszéltem velük. Pozitívak az első benyomásaim, remek körülmények között készülhetünk, boldog vagyok, hogy a Honvéd játékosa lettem.

Amikor megérkezel egy új közegbe, mennyit számít, hogy ismerős arcok is fogadnak?

Nagyon fontos, mert könnyebben be tud illeszkedni az ember, bízom benne, hogy én is gyorsan beilleszkedek majd és jó teljesítménnyel tudom segíteni a Honvédot.

Hogy bírod a nyomást?

Szerintem mindig mindenkin van nyomás: szeretnék bizonyítani, vannak egyéni céljaim, de a legfontosabb a csapat sikere. Mindent bele kell adni a közösségért, és utána jöhetnek a személyes célok.

Azért kérdezlek a nyomásról, mert a szurkolók nagyon várták már az érkezésed és sokat remélnek a szerződtetésedtől.

Az elsődleges szempont az, hogy minél több játéklehetőséghez jussak, beverekedjem magam a csapatba, ami nem lesz könnyű, de állok a kihívás elé! Szeretném, ha a nemzetközi porondon jól teljesítenénk, a bajnokságban pedig a lehető legjobb eredményt érnénk el. Az előző szezonban a Honvéd megnyerte a Magyar Kupát, remélem, én is hasonló sikerek részese lehetek majd. Továbbá ezúton szeretnék köszönetet mondani a Zalaegerszegnek, hiszen egy nívós csapatban szerepelhettem, lehetőséget kaptam, jól éreztem magam.


Ha jól tudom, korábban is szóba került már a neved Kispesten.

Azt vallom, hogy mindennek úgy kell lennie az életben, ahogy alakul, most jött el az ideje annak, hogy Kispestre igazoljak.

Ráadásul a Honvéd már a második komoly tradíciókkal bíró piros-fekete klub az életedben.

Akartam is említeni, hogy számomra nem ismeretlen a piros-fekete szín, hiszen utánpótláskorú játékosként szerepeltem az AC Milanban, örülök, hogy ismét ilyen színösszeállítású mezben futballozhatok.

A Nemzeti Sportnál bekerültél az előző szezon álomcsapatába, ez mennyire fontos visszajelzés a teljesítményedet illetően?

Sokat számít, nagyon jó visszaigazolás, főleg úgy, hogy sérülés is hátráltatott az előző szezonban. Egészséges önbizalommal rendelkezem, tudom, mire vagyok képes, szeretnék újra meghívót kapni a válogatottba. Fontosak az ilyen elismerések.

A koronavírus alatti leállás időszakában a pároddal egymillió forintot ajánlottatok fel a Szent László Kórháznak.

Akkor sem akartam ennek hangot adni, most sem szeretnék sokat beszélni erről. Ez a közös döntésünk volt a párommal, szerettünk volna segíteni, ennyi az egész.

Ha egy év múlva beszélgetünk majd, akkor milyen szezonnal lennél elégedett?

Motivál a Magyar Kupa-siker, az eredményes nemzetközi szereplés, vagy éppen az, hogy dobogóért küzdjünk a bajnokságban, egy Honvédnak ilyen célokért kell harcolni. Azon leszek, hogy minden erőmmel hozzájáruljak a célok eléréséhez.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub