Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kontrollált, tudatos játék

Kontrollált, tudatos játék

Spiele

Veröffentlicht: 27.09.2023, 21:09Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

„Jó csapat érkezik hozzánk, azonban nekünk is kellő magabiztossággal és hittel kell futballozni“

Mielőtt rátérnénk a csütörtöki meccsre, menjünk vissza egy picit Soroksárra. Hogy látod, mennyit ér az ott szerzett egy pont?
Ami a pontot illeti, majd a bajnokság végén tudjuk eldönteni, mennyit ért az a döntetlen. Ami pedig a lelki részét illeti, fontos, hogy egy olyan mérkőzésen, ahol az első perctől kezdve irányítottunk, de mégis az ellenfél szerzett vezetést, vissza tudtunk jönni és sokszor kerültünk oda riválisunk kapujához, vagy annak előterébe. Ebből a szempontból fontos lépcsőfok lehet a találkozó a következő időszakra. Annak tükrében is, hogy ebben a szezonban, illetve az előzőben sok ellenfél küszködött azzal, hogy eredményes legyen.

Érdekesség, hogy ebben a szezonban negyedszer kerültünk hátrányba, s amíg korábban ez végül vereséggel járt, most pontot tudtunk szerezni.
Ez is a folyamat része. Azon a három találkozón, amikor 1–1-nél rohantunk előre, mert mi vagyunk a Honvéd, akinek minden meccset meg kell és meg akar nyerni, akkor belementünk egy pingpongmeccsbe, amelyből aztán rosszul jöttünk ki. Ha akkor kontrollált a játékunk, pontosabban kontrolláltabb, ugyanis a kontrollálthoz még tovább javulni, akkor minimum háromszor egy ponttal többünk van és akkor a dobogó alatt vagyunk, sőt az is lehet, hogy a mi javunkra dőlnek el ezek a találkozók. És ezzel nem visszafelé akarunk mutogatni, hanem azért fontos, mert ez is azt erősíti, hogy mennyire fontos a kontrollált játék, mennyire fontos a folyamat minden egyes lépése, amiben benne vagyunk. Ha a kapott gól után belemegyünk egy adok-kapokba, mintha egy döntő utolsó pillanataiban lennénk, akkor azzal a riválisnak is nagyobb esélyt adunk a gólszerzésre. Ezért fontos, hogy most vissza tudtunk jönni és nem volt közben csapkodó a játékunk.

Nagyon sokat említed a találkozók lelki részét, fontos téma a fókuszáltság, a mentális állapot, a „jelenlét“. Ez lehet a fő mozgatórúgója a sikerességünknek?
Sokat számít. És ezt azért mondom, mert előfordult, hogy a kapott gólok után elkezdtünk rohanni, hogy nyerjünk, a rohanás pedig gyakorlatilag az élet egyetlen területén sem sikeres, ha nincs mellette tudatosság. Azonban azt is hangsúlyoznám, hogy az említett lelki stabilitás, a kontrollált játék nem azt jelenti, hogy lassan akarunk futballozni. Hiszünk a játékunkban, azt akarjuk a lehető leggyorsabban és legmagasabb szinten képviselni, miközben nem szabad belemenni olyan rohanásba, amely miatt további pontokat veszíthetünk. Az elmúlt heteket nézve jó irányba indult el a csapat ezen a téren.

Csütörtökön a nyolc forduló alatt 16 pontot szerző Budafok érkezik a Bozsik Arénába, a vasárnapi úton kell tovább menni?
Azt kell folytatni, de nem csak a Soroksár-meccsre gondolok, hanem arra is, amit a Győrrel szemben nyújtottunk, amit aztán továbbvittünk Dorogon a mérkőzés nagy részében, hiszen sok helyzetünk volt a Győr és a Dorog ellen, Soroksáron nagyon sokat voltunk a kapu előterében. Természetesen egy mérkőzéseknek rengeteg forgatókönyve lehet, egy önbizalommal teli, szervezett, jó csapat érkezik hozzánk, azonban nekünk is kellő magabiztossággal és hittel kell futballozni. A saját játékunkat akarjuk folyamatosan fejleszteni, hiszünk abban, hogy így sikeresek lehetünk.

27.09.2023, 21:09Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft