Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Korai gól = Honvéd-siker

Korai gól = Honvéd-siker

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Davide Lanzafame 6. percben szerzett találatával győztünk Kaposváron

Öt perc és 36 másodperc.

Mindössze ennyi időre volt szüksége Davide Lanzafamének ahhoz, hogy a Kaposvár otthonában megszerezze a vezetést a Budapest Honvédnak, olasz támadónk ráadásul a perceket holtversenyben a bajnoki szezon leggyorsabb kispesti találatát jegyezte – a PAFC otthonában szintén a hatodik percben – akkor 5:00-nál – volt eredményes, s akkor 2–1-re győztünk. A második gólt akkor Gazdag Dániel szerezte, amire talán mindenki emlékszik is, egészen szép kis találat volt…

Csapatunk egyébként a most futó idényben négy alkalommal volt eredményes az első húsz percben, Lanzafame már említett két hatodik perces találata mellett Uzoma Eke az Újpest „otthonában” (a Vasas-pályán) a 10. míg Lanzafame a 16. percben éppen a Kaposvár ellen talált a kapuba, csapatunk ráadásul mind a négy találkozót megnyerte.


Szerencsére most sem történt ez másként, igaz, mire eljutottunk végül a három pont megszerzésééig, még történt egy, s más. Egyrészt a gól után támadásban maradt a csapat, a félidő második felére azonban csökkent a tempó, egy-egy ígéretesnek tűnő akciót a Kaposvár is vezetett, de a védelem és Tomás Tujvel rendre állta a sarat. A játékrész végén aztán Moutarinak adódott még két lehetősége, egyszer fölé lőtt, egyszer pedig Pogacsics kapus védett.

A térfélcserét követően aztán ismét a találkozó elején látott domináns Honvéd vezette a támadásait, Hidi Patrik például remekül ívelt lágyan a védők mögé, Pogacsics azonban ismét a helyén volt, s lábbal mentett a nagy helyzetbe kerülő Lazafame elől.

Az persze továbbra is igaz volt a meccsre, amit már az első félidő derekán is megállapíthattunk, hogy üdvös lenne megszereznünk a második gólt, hiszen a Kaposvár ellencsapásaiban is benne volt, hogy esetleg betalál, akkor pedig oda a szép góllal megszerzett szűk előny. Főleg, mivel az első félidőhöz hasonlóan a második játékrészben is azt történt, hogy a kezdeti kispesti akciók után a házigazda támadott többet, sőt a 61. percben Ádám Martin két méterről lőtt fölé.

Az utolsó tizenöt percre kettőt cserélt Giuseppe Sannino, aki Nagy Gergőt (Gazdag Dániel helyett) és Uzoma Ekét (Ikenne-King George jött le) küldte a pályára, a 83. percben pedig Ugrai Roland érkezett Moutari Amadou helyett, aki hatalmas helyzettel búcsúzott: Kamber labdaszerzése után remekül húzott el a balösszekötő helyén, Pogacsics mellett is elvitte a labdát, a visszafutó védők viszont menteni tudtak.

A Kaposvár minden követ megmozgatott az utolsó percekben, hogy egyenlítsen, de hiába, védelmünk ugyanis ezúttal is tökéletesen zárt, s ne feledjük, a sikerhez Tomás Tujvel bravúrja is kellett a meccs végén, ami azt is jelenti, hogy sorozatban három bajnokit (plusz a kupameccset) hoztuk le kapott gól nélkül, ezeken a találkozókon pedig három győzelem és egy döntetlen a Honvéd mérlege.

S ahogyan cikkünk elején is említettük: ha gyorsan gólt lő a Honvéd, akkor garantált a siker, amit a folytatásban is el tudnánk fogadni. Egye-fene, némi izgalom is belefér a végére, amíg hozzuk a meccseket!


01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele