Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Köszönjük, hogy itt voltatok!

Köszönjük, hogy itt voltatok!

Klub

Veröffentlicht: 30.11.2023, 13:45Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Fotógaléria – Megtartottuk az idei év utolsó dedikálását

Ahogy szeptemberben és októberben, ezúttal is négy játékosunk érkezett az immár karácsonyi díszbe öltöztetett Honvéd Shopba, ahol egy órán keresztül dedikálták az aláírókártyákat, pólókat, mezeket, s persze a közös képek készítése sem maradhatott el.
(A dedikálás a jövő évben is folytatódik majd, további információkért kövessétek az oldalunkat.)

„Legszívesebben mindent megvennék, itt szeretnék aludni – mondta egy kislány Benczenleitner Barnának, miközben kecses mozdulattal emelte a fel a pultig a lábát, hogy megmutassa a piros-fekete cipőjét. – Van övtáskám, sapkám, tolltartóm és tollam is. A múltkor ötös matekdogát írtam vele, szóval szerencsét is hozott. Ott leszek a meccsen is, szurkolok nektek.“

A sztorizás közben egy másik fiatal szurkolónk Eördögh András mezével érkezett, s büszkén mesélte, hogy az egyik meccs után kapta meg a dresszt, míg egy másik kisfiú már a havazásra és a hétvégi bajnokira készülve, egy téli sapkát is kapott az őt elkísérő nagypapájától, és nektek is javasoljuk, hogy nézzétek körül a karácsonyi termékek között online vagy látogassatok el személyesen a Honvéd Shopba!

A Honvéd Shop hétfőn, szerdán, pénteken 14:00–19:00 között vár titeket, a december 3-i és 10-i meccsünk napján pedig 12:00 órától tart nyitva.


Az ünnepi szállítással kapcsolatos információk:

– A megnövekedett számú megrendelések miatt, 5-7 munkanap a szállítási határidő.
– A december 20-án, 12:00 óráig leadott rendelések esetén tudjuk garantálni, hogy azok megérkeznek karácsonyig. *
– A mezek feliratozását a december 18-án 12:00 óráig beérkező rendelések esetén tudjuk karácsonyig vállalni.
– A karácsony előtti utolsó szállítási nap december 22.
– A december 21–26. között beérkező rendeléseket a két ünnep között adjuk fel.
– A 2023. december 27.–2024. január 1. között beérkező rendeléseket időrendi sorrendben a január 2-i héten kezdjük el postázni.

*az esetleges logisztikai fennakadásokból adódó késésekért nem tudunk felelősséget vállalni, ezért kérünk mindenkit, hogy ne halassza az utolsó pillanatra a megrendelést!

30.11.2023, 13:45Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub