Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közel volt a fordítás

Közel volt a fordítás

Akademie

Veröffentlicht: 08.03.2022, 16:41Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

U19-es együttesünk döntetlent ért el a Fradi ellen

Egy hét kihagyás után lépett újra pályára U19-es együttesünk, melyre az MTK elleni összecsapást követően ismét egy derbi várt a bajnokságban, az ellenfél a Ferencváros volt.

Az első játékrészben főleg a vendégek alakítottak ki több helyzetet, a Honvéd-MFA játéka a félidő közepénél javult fel, azonban ekkor már az FTC vezetett.

A második felvonás elején Ulbert Renátó fejes góljával egyenlítettünk és ezt követően is a kispestieknek voltak nagyobb lehetőségei, ráadásul a találkozó utolsó öt percében két meccslabda is adódott a mieink előtt, azonban nem sikerült egyiket sem értékesíteni, így maradt az 1–1-es eredmény.

U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 3. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–FERENCVÁROSI TC 1–1 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Nagy Cs. (Oláh J., Lévai M.)

G: Ulbert (50.) ill. Pajti (17.)

Honvéd-MFA: Schrankó – Zsigmond (Kovács V., 70.), Gera, Gincsai, Polák, Fábiánkovits (Simon B., 85.), Ulbert (Fehér B., 60.), Pilter (László M., 85.), Szabó B. (Pintér M., 70.), Varga G., Morvai

Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Ami a sablont illeti: az első félidő ellenfelünké, míg a második a miénk volt, így ha ezt nézzük, igazságos a pontosztozkodás. Ami viszont külön öröm, hogy jól reagáltak a srácok mérkőzés közben a különböző szituációkra és tudtak változtatni. Ez összefügg azzal, amit a második félidőben láttunk, kevés jobb dolog van annál egy edzőnek, amikor azt látja, hogy a játékosai téthelyzetben felszabadultan és gátlások nélkül teljesítenek. Igaz, nagyjából az összes ellenfelünknél fiatalabbak vagyunk a bajnokságban, így még jobban motiválja a csapatot, hogy minőségi produkciót vigyünk ki hétről hétre a pályára, ezért is szeretnénk egyénileg és csapatként egyaránt, a játék minőségében, folyamatosságában és tudatosságában továbbfejlődni, ez nem alku tárgya. Gratulálunk a srácoknak és ellenfelünknek egyaránt!

08.03.2022, 16:41Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie