Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közlemény

Közlemény

Klub

Veröffentlicht: 13.12.2023, 19:33Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Lazar Cirkovic javára döntött a FIFA a klubunkat érintő ügyben – vizsgáljuk a jogorvoslati lehetőségeket

A 2022/2023-as szezon végén búcsúzott csapatunk az első osztálytól, amely után 12 légiós távozott a Budapest Honvédtól. 11 labdarúgó esetében mindkét fél számára elfogadható megegyezés született, és mindössze egyetlen játékos volt, aki végül nem fogadta el a klubunk által felkínált feltételeket.

Lazar Cirkovic a FIFA-hoz fordult, noha a Budapest Honvéd a Magyar Labdarúgó Szövetségtől kapott kötelező szerződésminta alapján szerződött a védővel és ugyanezen mintában foglalt klauzula alapján mondta fel a megállapodást. A nemzetközi szövetség ennek ellenére (a vitás esetek jelentős részéhez hasonlóan ezúttal is) a játékos javára döntött, jogerős ítéletet hozva a Honvéd ellen.

A FIFA döntése értelmében klubunkat kizárta az átigazolásból (ami azt jelenti, hogy nem regisztrálhatunk érkező futballistát, de távozónk, értékesített játékosunk lehet), igaz, tegyük hozzá, hogy Magyarországon jelenleg nincs is átigazolási időszak és amennyiben a transzferidőszak január 18-i kezdetéig rendeződik az ügy, akkor minden jogi akadály nélkül igazolhatunk.

A Lazar Cirkovic ügyében hozott döntést nem tartjuk jogosnak, ezért a Budapest Honvéd minden lehetséges jogorvoslati lehetőséget megvizsgál, a FIFA legmagasabb fórumai felé is jelezzük az aggályainkat a határozat kapcsán. Továbbá megítélésünk szerint szükséges lenne összehangolni a MLSZ-től kapott, kötelezően alkalmazandó szerződésmintát a nemzetközi szövetség jogalkalmazási gyakorlatával, hogy elkerülhessük az ehhez hasonló helyzeteket. Ez utóbbit hivatalos formában is kezdeményezzük a szövetségnél.

13.12.2023, 19:33Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub