Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kulcsfontosságú az első gól

Kulcsfontosságú az első gól

Akademie

Veröffentlicht: 23.04.2022, 16:14Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Banó-Szabó Bence nehéz mérkőzésre számít a Gerjen ellen

A meccsterhelés megszerzése miatt főleg a második együttesünkben szerepelt tavasszal Banó-Szabó Bence, aki fontos tagja a keretnek, hiszen társai javarészénél rutinosabbnak számít a felnőttfutballban. Az előző héten azonban nem tudta segíteni a csapatot, egy kisebb térdsérülés miatt kellett kényszerpihenőre vonulnia, így kihagyta az Ferencváros II elleni és az ESMTK-val szembeni mérkőzést is.

„A Monor elleni összecsapáson éppen egy volt korábbi Honvéd-játékossal, Juhász Zsomborral ütköztünk és vérömleny lett a térdemben, azóta rendben vagyok, viszont Zsombornak, ahogy hallottam, súlyosabb a sérülése, ezúton is jobbulást szeretnék kívánni neki – beszélt sérüléséről Banó-Szabó Bence, aki idén összesen tizenegy alkalommal szerepelt a második csapatban. – Készen állok a játékra, ami a legutóbbi találkozókon szerencsére jól is ment, napról napra jobb formában érzem magam, viszont az a típus vagyok, aki sosem elégedett maximálisan a teljesítményével. Az együttesen is érzem a fejlődést, ez megmutatkozott az eredményekben az előző két héten, illetve az edzésen nyújtott produktum alapján.”

Hozzájárult a csapat sikerességéhez Banó-Szabó is, aki természetesen próbál segíteni a fiataloknak, de vallja, hogy mindenkinek magának kell megtapasztalnia a játék minden egyes elemét, ő pedig a pályán igyekszik példát mutatni a fiatalabbaknak.

„Próbálom a teljesítményemmel a játéktéren azt sugározni a többieknek, hogy legyenek magabiztosak – avatott be minket a keretben betöltött szerepéről a 22 éves játékosunk, aki 64 alkalommal szerepelt eddig az NB I-ben. – Nyilván én az idősebbek közé tartozom, mint ahogy Nagy Geri vagy Májer Milu, de ugyanakkor szívesen beszélgetek a fiatalabbakkal, egyre jobban kezdem megismerni a fiúkat. Meghallgatom őket, beszámolnak róla, ha valami gondjuk, bajuk van. Én pedig igyekszem azt sugallni nekik, hogy higgyenek magukban és képesek lehetnek a Honvédban NB I-es labdarúgókká válni. Hiába jön egy gyengébb meccs vagy periódus, annak ellenére is meg tudják csinálni. Ahogy Simon Miklós vezetőedzőnk szokta mondani, nyissák ki a szájukat és kezdjenek el beszélni, itt már éretten kell viselkedni és fel kell nőni a felnőttfutballhoz.”

Vasárnap újabb bizonyítási lehetőség adódik játékosaink számára, ugyanis a Gerjen együttese érkezik Kispestre. Riválisunk jelenleg a tizenkilencedik helyen áll a tabellán, így első ránézésre könnyű győzelemnek ígérkezhet a meccs, azonban a bajnokság hajrájához érve a kiesés ellen menekülő csapatok a legveszélyesebb ellenfelek. A mieink a hetedik pozíciót foglalják el a táblázaton, ám a maradék hét forduló még lehetőséget nyújt arra, hogy előrébb lépjenek.

„A Gerjen valószínűleg fogcsikorgatva küzd majd az utolsó pillanatig, nehéz meccsre számítok emiatt – tért ki a vasárnapi összecsapásra Banó-Szabó Bence. – Bízom a sikerben, fontos, hogy mi szerezzük meg az első gólt, de utána sem szabad kiengednünk, le kell zárnunk a mérkőzést. Ha ez összejön, akkor utána felszabadultan játszhatunk és mindenki megmutathatja, hogy mire képes.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 32. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC II–GERJENI SK

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Április 24., vasárnap, 11:00

V: Takács Ákos

23.04.2022, 16:14Akademie

Ähnliche Nachrichten

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Die U17-Nationalmannschaft trifft in der ersten Runde der EM-Qualifikation auf Nordmazedonien, die Türkei und San Marino.

24.10.2026 | Akademie