„Megvaaan!” – kiáltottak fel a pályán lévő Honvéd-játékosok a kezdőkörben, és ugráltak örömükben a kispadján lévő cserék, illetve a szakmai stáb tagjai, amikor Hidi Patrik magabiztosan értékesítette a szétlövés tizenkettedik tizenegyesét, kupadöntőbe lőve ezzel a Honvédot.
Csapatkapitányunk előtt Gera Dániel hibázott, így Hidi abban a tudatban állt a labda mögé, hogy lezárhatja a 210 perce tartó párharcot.
És lezárta!
A hatodik sorozat előtt egyébként csak a szétlövést kezdő Kanta József (Tomás Tujvel védett) és a kapufát eltalált Uzoma Eke hibázott, Tonci Kukoc például tizedikként lőtte ki a bal felső sarkot, de a második sorozatban próbálkozó Szendrei Norbertnek sem remegett meg a lába.
„Vállalom a tizenegyest, ha kell. Persze, nem az legelsők közt, vannak rutinosabbak, de ha szükség lesz rám, ott leszek” – mondta Szendrei Norbert a hétfői edzést követően, ahol a büntetőket is gyakorolták a Budapest Honvéd labdarúgói, majd egy nappal később Szendrei élesben sem hibázott (ahogy Ivan Lovric, Moutari Amadou is belőtte a maga tizenegyesét), így ő is hozzájárult a kupadöntőbe jutáshoz!
Persze addig is történt egy, s más a találkozón, hiszen 120 percen keresztül gyürkőztek a csapatok, mire eljutottak a szétlövésig.
És bár azt szokták mondani, hogy három nap alatt nem lehet csodát tenni, a Budapest Honvéd megmutatta, a játékot és a felfogást tekintve rengeteget lehet javulni ebben a rövid időszakban!
A Magyar Kupa elődöntőjének első felvonása valóban az MTK-é volt, a kék-fehérek játszottak jobban, dolgoztak ki több helyzetet, Tomás Tujvel remek védéseinek és az Ivan Lovric dirigálta védelemnek hála 0–0-val zárult a szombati parti, kedden pedig egy egészen másik Honvédot láthattunk a pályán.
És nem csak azért, mert Batik Bence visszatért és másfajta felállásban küldte fel a csapatot Pisont István.
Tegyük hozzá, az MTK óvatosabban futballozott, azonban nem lehetett nem észrevenni, hogy koncentráltabban, pontosabban és veszélyesebben futballozott a kispesti csapat. A Puskás Arénában rendezett találkozó nyolcadik percében Mayron George került ígéretes helyzetbe, a játékvezető viszont úgy ítélte meg, hogy a Costa Rica-i támadó mindenképpen el akart esni, így a földre kerülést sárga lappal honorálta.
S bár Tujvelre ezúttal is szükség volt, a félidő hajrájában azonban kétszer is megszerezhettük volna a vezetést: Lanzafame fejesgóljánál Batik volt lesen, míg a játékrész végén George remekül fogott pozíciót, és bizony Varjú ezúttal szabálytalan volt, Solymosi bíró sípja mégis néma maradt.
A találkozó nemcsak a Honvéd játéka, hanem a hangulat miatt is sokkal jobb volt, mint a szombati, hiszen a hangszórókból a Kispest-tábor rigmusai szóltak, így annak ellenére, hogy rossz érzés volt látni az üres Puskás Arénát, sikerült némi meccshangulatot teremteni.
„Ne vegyük halkabbra az atmoszférát, a kispesti szurkolók hangosak” – jegyezte meg Hidi Patrik, amikor a meccs előtt Nagy Gergővel és Djordje Kamberrel álltak a kezdőkörben és teszteltük a hangerőt, ami a második félidőben se hiányozhatott.
Nagy Gergő ezt már csak a kispadról élhette át, a szünetben ugyanis Szendrei Norbert váltotta, tíz perccel később pedig László Dávid szállt be Mayron George helyett, így két fiatal akadémistánk is pályán volt a kupaelődöntőben.
Ha már a különbségekről beszéltünk, egyetlen hasonlóságot azért találtunk a két mérkőzés között: az első órát mindkétszer a csapatkapitány, Hidi Patrik távoli lövése zárta, szombaton a kapufa, kedden Varga kapus mentett szépen.
Az utolsó(?) negyedórához közeledve egyre gyakrabban tettük fel magunknak a „Ki fog vajon gólt lőni?” kérdést, hiszen egyelőre a mieink se találtak be, igaz, a vendégek is gól nélkül álltak, amiben most is fontos szerepe volt Tomás Tujvelnek. A rendes játékidő végére kicsit magunkra húztuk az MTK-t, de a helyén volt a játékosok szíve, hiszen ebben az időszakban már egyre inkább az vitte őket előre. Látszott, hogy fárad a társaság, nem mentek már úgy a sprintek, fogyott a levegő, azonban egy pillanatra sem állt meg a brigád.
Erre a mentális erőre pedig szükség is volt, hiszen hosszabbításba torkollott a kupapárharc, így a Mezőkövesdnek még egy kicsit várnia kellett arra, hogy kiderüljön, melyik fővárosi riválissal vívja a klubtörténelem első fináléját.
A 94. percben a Honvéd tehetett volna hatalmas lépést a döntő felé, Batik remekül ugratta ki Gazdagot, a támadót játszó válogatott középpályásunk azonban nem tudott túljárni Varga eszén. Ez volt a ráadás első felének legnagyobb lehetősége, sőt az egész hosszabbításé, gól azonban a 210 perces párharc utolsó félórájában sem született, így jöhettek a tizenegyesek, amelyek történetét érdemes újra elolvasni, ehhez görgessetek a cikkünk tetejére!
Búcsúzóul pedig csak annyit rögzítenénk: 2019 után a Honvéd 2020-ban is kupadöntőbe jutott!




