Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Küzdelem, döntetlen

Küzdelem, döntetlen

Spiele

Veröffentlicht: 03.04.2022, 00:13Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Zinédine Machach góljával vezettünk, de Ádám Martin egyenlíteni tudott

„Nyugodj békében, Laci“ – került ki a molinó a C2-es és a C3-as szektor előtti kerítésre, szurkolóink így is emlékeztek a nemrégiben elhunyt Babar Lászlóra, akinek tiszteletére gyászszünettel kezdődött a Honvéd–Paks találkozó.

A csapatokat és a majd’ háromezer nézőt szakadó eső és csípős hideg fogadta, de a szomorú idő és a két gyászszünet ellenére megható pillanatból is akadt a kezdés előtt, hiszen Kun Gábor ügyvezetőnk köszöntötte a 80 esztendős Vági Istvánt, aki 10 éven keresztül erősítette klubunk felnőttcsapatát, majd a vörös-feketék utánpótlásában dolgozott, s olyan játékosokat nevelt ki, mint Détári Lajos, Kovács Kálmán, vagy Varga József.

Az emlékezés során pedig természetesen Puskás Ferenc neve sem maradhatott ki, hiszen a Honvéd és a magyar futball (egyik) legnagyobb alakja pénteken lett volna 95 éves, és biztosak vagyunk benne, hogy fentről most is figyelte szeretett csapatát.

Szeretett csapatát, ami sokkal inkább küzdelmes, mintsem látványos összecsapást vívott a Paks ellen, mert bár az NB I legtöbb és harmadik legtöbb gólját szerző gárdáiról van szó, mindkét fél nagy figyelmet fordított a védekezésre, arra, hogy kioltsa a másik támadójátékát, majd egy-egy gyors és/váratlan megoldással próbáljon helyzetet kialakítani. Kisebb lehetőségek akadtak is mindkét oldalon, a komolyabb gólveszély azonban hiányzott a játékból.

A kedves pillanatok így jó ideig sokkal inkább a meccs előtti és a szünetbeli időszakra korlátozódtak (öröm volt nézni 82 éves kezdőrúgónkat, Herke Pétert, illetve a kezdés előtt a 14 esztendős Palotás Melindát, aki klubunk női csapatában szerepel), de bíztunk benne, hogy a térfélcserét követően a pályán lévő kispestiek is mosolyt csalnak a szurkolók arcára.

Ez a pillanat aztán a 61. percben jött el, amikor Hidi Patrik pontos beadását Zinédine Machach bólintotta a hálóba, francia szélsőnk pedig nemcsak a vezetést szerezte meg, hanem elmondhatja, sorozatban másodszor volt eredményes, hiszen az Újpest után a Paks kapuját is bevette.

Érdekesség, a gól előtt már cseréhez készülődött Nebojsa Vignjevic, a három változtatás egyike pedig Machach-t is érintette, de szerencsére annyi ideje még pont maradt, hogy betaláljon, majd egy perccel később Boubacar Traoré és Bőle Lukács társaságában elhagyta a pályát, s érkezett Dejan Drazic, Májer Milán és Nenad Lukic. 

Hiába azonban a vezetés, a némiképp feljavuló játék, az örömünk nem tartott sokáig, tíz perccel később ugyanis Bognár bíró (és a VAR) tizenegyest ítélt ellenünk, amit Ádám Martin értékesített, mi pedig küzdhettünk tovább az újbóli vezetésért. Ami végül el is jött, meg nem is, hiszen a csereemberek akciójából megint előnybe kerültünk, ezúttal viszont nemhogy tíz, egy percig sem örülhettünk, a játékvezető ugyanis visszavonta a találatot, mert bár Thierry Gale nem volt lesen, a gólpasszt adó Nenad Lukic azonban igen…

Így aztán egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen egy pontot könyvelhettünk el, ami lehetett volna három is, de ahhoz jobban kell teljesíteni.

OTP BANK LIGA, 26. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–PAKSI FC 1–1 (0–0)

Bozsik Aréna, 2779 néző

V: Bognár Tamás (Georgiou T., Márkus T.)

G: Machach (61.) ill. Ádám M. (71. – tizenegyesből)

Honvéd: Szappanos – Petkovic, Batik, Lovric, Doka (Tamás K., 83.) – Petrusenko, Hidi – Nagy D. (Gale, 83.), Bőle (Májer, 63.), Machach (Drazic, 63.) – Traoré (Lukic, 63.)

Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Paks: Nagy G. – Lenzsér (Tamás O., 76.), Szélpál, Szabó J. – Osváth, Sajbán, Vas (Szabó B., 66.), Balogh B. (Windecker, a szünetben), Medgyes – Pethő (Ádám M., 39.), Haraszti (Böde, 66.)

Vezetőedző: Bognár György

03.04.2022, 00:13Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele