A legutóbbi két igazolásunk közül Jairo Samperio már a kispadon kapott helyet, Brandon Domingues pedig a lelátóról követhette a harmadik fővárosi derbinket, amelyen a harmadik féle eredmény született, hiszen a Vasas elleni siker és a Ferencvárossal szembeni vereség után az Újpesttel döntetlent játszottunk.
Az már a kezdéskor látszott, hogy mindkét gárda nagy hangsúlyt fektet a védekezésre, mivel egyik csapatnak sem volt még kapott gól nélküli mérkőzése a szezonban, sőt amíg mi egy győzelmet már arattunk, az Újpest még nyeretlenül várta a találkozót, amelyre több mint 4000 néző volt kíváncsi.
A drukkerek látványos jelentből kevesebbet, küzdelemből annál többet láthattak, no meg azt is figyelhették, hogy a mieink kezdeményeztek többet, a stabil védekezésből indulva próbáltunk az Újpest védelme mögé kerülni. Ebből főleg Kocsis Dominik jeleskedett, aki az első félidőben több ígéretes lehetőséget is kialakított, ennek ellenére nem tudtunk betalálni Banai Dávid kapujába.
A mi oldalunkon a védekezés mellett megemlíthetjük, hogy Szappanos Péter magabiztosan hárította a szórványos újpesti kísérleteket, így a szünetben 0–0-ra állt a mérkőzés.
A térfélcserét követően hasonló mederben folytatódott a találkozó, komoly energiákat mozgósítottak a csapatok annak érdekében, hogy lezárják a kapujukhoz vezető utat, ami rányomta a bélyegét a meccsre, még egy kis lendület, egy-egy váratlan megoldás kellett volna ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni.
Tam Courts vezetőedző előbb Zsótér Donátot és Vidar Jónssont küldte pályára, majd a sérülés miatt lecserélt Richie Ennin helyén debütált Jairo Samperio. Spanyol szélsőnk egy-egy gyors megindulással jelezte, hogy megvan benne a minőség, az utolsó percben például remekül tört be a tizenhatoson belülre, majd Nenad Lukic sarkozott (aki a hajrá kezdetén hiába reklamált tizenegyest, a VAR másként látta a kezezésnek tűnő esetet), a labda azonban ha kevéssel is, de elkerült a kaput.
Nulla nullával ért véget tehát a találkozó, ami mindenképpen pozitívum, hogy a szezon során először nem kaptunk gólt, stabil volt a védekezésünk, így az idénybeli második döntetlenünket értük el.
OTP BANK LIGA, 6. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–ÚJPEST FC 0–0
Bozsik Aréna, 4085 néző
V: Berke Balázs (Márkus F., Horváth Z.)
Honvéd: Szappanos – Doka, Prenga, Cirkovic, Tamás K. – Bocskay, Mitrovic (Jónsson, 56.), Gomis – Kocsis D. (Zsótér, 56.), Lukic, Ennin (Samperio, 66.)
Vezetőedző: Tam Courts
Újpest: Banai – Pauljevic, Kastrati, Kuusk, Diaby, Antonov – Csongvai, Onovo, Ljujic (Boumal, 73.) – Tallo (Bjelos, 96.), Gouré (Katona, 73.)
Vezetőedző: Milos Kruscic





