Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Küzdelmes döntetlen

Küzdelmes döntetlen

Spiele

Veröffentlicht: 26.11.2023, 16:30Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Bobál Gergely góljával mi vezettünk, de a Gyirmót egyenlített a második félidőben

Nemcsak a Alcufer Stadiont átfújó viharos szél miatt mondhattuk, hogy intenzíven kezdődött a gyirmóti bajnokink, hanem azért is, mert Dúzs Gellértnek már a 51. másodpercben védenie kellett, majd az ötödik percben egy rossz hazai hazaadás okozott riadalmat a sárga mezeseknél, míg a 9. percben egy veszélyes gyirmóti helyzetre válaszul ígéretes kontrát vezettünk, Krajcsovics Ábel átadása után azonban Bobál Gergely már nem tudott lőni.

Nagy elánnal vetették bele magukat a felek a mérkőzésbe, amely nemcsak helyzeteket, hanem kemény küzdelmet is hozott, amiről sokat elmond, hogy az első félidőben három kényszerű cserét jegyezhettünk fel, Bobál Gergely pedig hatalmas kötéssel a fején tudta csak folytatni a játékot.

Az első negyedóra végén Kálnoki-Kis Dávid és Szegi Vince fejelt össze, mindkettőjüket ápolni kellett, s bár visszatértek a pályára, a 27., illetve a 28. percben végül le kellett őket cserélni.

Emeljük ki, hogy ekkor már vezettünk, ugyanis a 23. percben egy labdaszerzést követően Holman Dávid próbálkozása perdült fel a védő lábán, Bobál Gergely pedig remekül csapott le a labdára és a bal alsóba emelt.

A 35. percben korábbi akadémistánk, Soltész Dominik adott középre egy szép csel után, a védelmünk azonban menteni tudott és a szünetig meg is őriztük az egygólos előnyünket. A félidő hajrájában még két sérülés történt, Adorján Kriszitánt Lőrinczy Attila váltotta, míg Bobál Gergelyt már említettük, ő bekötött fejjel folytatta a második félidőt.

A térfélcserét követően magasabb fordulatszámra kapcsolt a Gyirmót, a mi térfelünkön zajlott a játék, Dúzs Gellért kétszer is hárított, a 58. percben viszont már ő is tehetetlen volt, Medgyes Zoltán a jobb alsó sarokba lőtte a gyirmóti egyenlítő gólt.

Bő félóra volt még ekkor hátra a találkozóból, s látszott, egyik gárda sem elégedik meg az egy ponttal, a mieink is próbáltak többet támadni (sikerrel), miközben a 68. percben Csertői Aurél hármat cserélt, érkezett Eördögh András, Kundrák Norbert és Simon Benedek.

Tizenegy perccel később a sérüléséből felépülő Kundrák Norbert egyenlíthetett volna, támadónk Kocsis Dominik beadására robbant be középen, Hársfalvi kapus azonban hárítani tudott. A hajrában egyébként is mi birtokoltuk többet a labdát, veszélyesebben futballoztunk, s ahogy a találkozó elején, úgy a végén is láthattunk egy-egy helyzetet: a 90. percben Pethő lövését Dúzs védte magabiztosan, majd Kocsis Dominik húzta el a labdát a kapus mellett, de az oldalhálóba lőtte a labdát – maradt tehát a döntetlen, így egy ponttal térhetünk haza Gyirmótról, az év utolsó idegenbeli mérkőzésről.

A szezonból még két hazai meccs van hátra, előbb a BVSC, aztán a Csákvár érkezik a Bozsik Arénába.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 16. FORDULÓ
GYIRMÓT FC GYŐR–BUDAPEST HONVÉD 1–1 (0–1)

Gyirmót, Alcufer Stadion, 1026 néző

V: Kovács J. Zoltán (Kulman T., Ország P.)
G: Medgyes (58.), ill. Bobál G. (23.)

Gyirmót: Hársfalvi – Szegi (Polgár K., 28.), Hudák, Csörgő, Jova B. – Kovács D. (Takács R., 82.), Kovács M. – Soltész D., Madarász (Szőke G., 82.), Medgyes – Adamcsek (Pethő, 82.)
Vezetőedző: Tamási Zsolt

Honvéd: Dúzs – Kovács N. (Eördögh, 68.), Szabó A., Kálnoki-Kis (Kocsis G., 27.), Benczenleitner – Bocskay, Adorján (Lőrinczy, 45.), Holman – Kocsis D., Bobál G. (Simon B., 68.), Krajcsovics (Kundrák, 68.)
Vezetőedző: Csertői Aurél


26.11.2023, 16:30Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft