Két helyen változtatott Pinezits Máté vezetőedző a Kozármisleny elleni találkozó kezdőcsapatán: ezúttal kimaradt Kálnoki-Kis Dávid és Bocskay Bertalan, bekerült viszont Ivan Lovric (így a csapatkapitány karszalagot is ő viselte), illetve Eördögh András, aki a csákvári szezonnyitót még betegség miatt kihagyta, a múlt héten csereként, most pedig már kezdőként léphetett pályára.
Balmazújvárosban, mivel a Spartacus a stadionja miatt ott játssza a bajnoki meccseit, így közel két esztendő elteltével tértünk vissza a hajdúsági városba, ahol legutóbb a Magyar Kupában léptünk pályára. 2021 őszén csapatunk 5–1-re nyert a Nyíregyháza ellen, ami egyben Keresztes Noel kupadebütálása is volt az első csapatban.
Ha 5–1-es sikerben nem is feltétlenül bíztunk, azt reméltük, hogy csapatunk javítani tud a Kozármislenytől elszenvedett vereséget követően. A 7. percben Holman Dávid jobb oldali szögletét Szabó Alex próbálta a rövid sarok felé továbbítani, de az oldalhálót találta el, ezt leszámítva viszont a Nyíregyháza futballozott veszélyesebben.
A 12. percben Gresó Mátyás, majd a 20.-ban Novák Csanád lövésénél volt szükség Dúzs Gellért kezeire, a 23. percben centikkel maradt el egy beadásról a középen érkező Nagy Dominik, míg a 31.-ben Novák bólintott fölé. Eközben nálunk Adorján Krisztián távolija vágódott le a védőkről, a trükkös szögletvariációnk leshelyzet miatt elakadt, aztán 37. percben Kocsis Dominik adott parádés passzt Holman Dávidnak, érkezett Baki Ákos, támadónk pedig a földre került – maradjunk annyiban, hogy elegánsabb lett volna továbbot inteni, mint műesésért sárgát adni… A hajrában aztán Gresó 18 méteres lövését tolta oldalra Dúzs, majd két sárga és egy kis kakaskodás zárta a félidőt.
A szünetben a Nyíregyháza cserélt, mi nem változtattunk és sajnos az sem változott, hogy az első félidő első feléhez hasonlóan piros-kékek előtt adódott több lehetőség. Dúzs Gellért Hejreczki Kristóf és Géresi Krisztián lövésénél is bravúrral védett, kapusunk tucatnyi perc alatt már három hárításnál tartott a második felvonásban.
Az 56. percben Bocskay Bertalan érkezett Eördögh András helyére, a nyíregyházi nyomást nem szűnt, a feszültség pedig érezhetően fokozódott, egyik csapat sem fogta vissza magát a párharcok során és elmondhatjuk, hogy fiatal csapatunk, felvette a kesztyűt a másodosztály egyik erős gárdájával szemben.
Az ivószünetet (bizony, visszatért a nyár) követően végre mi kerültünk helyzetbe, a 72. percben Bocskay Bertalan 24 méteres, a jobb alsó sarokba tartó lövését Fejér tolta bravúrral oldalra, majd Benczenleitner hatalmas bedobása után veszélyesen érkezett a labda, de a hazai kapus megkaparintotta azt. A 75. percben Holman Dávid oldalról elvégzett szabadrúgását ütötte ki Fejér, aki két perccel később a kaputól 25 méterre rosszul vett át egy labdát, Kerezsi Zalán lecsapott volna rá, a védők azonban felszabadítottak.
Az utolsó tizenkét (plusz három) percre érkezett a debütáló Kundrák Norbert, a hajrában pedig egyértelműen mi voltunk a veszélyesebbek, a hosszabbításban kicsit beszorultunk, de Szabó Alex szépen mentett a tizenhatos előteréből lőni készülő Nagy Dominik elől, majd Dúzs Gellért felívelése után a játékvezető lefújta a mérkőzést.
A szezon során a Nyíregyháza először nem tudott kapuba találni, mi először nem kaptunk gólt és először döntetleneztünk a szezonban, ahol meccsről meccsre tanuljuk az NB II-t és gyűjtünk fontos tapasztalatokat, amelyekből építkezni kell a jövőben. Egy erős csapat otthonában szereztünk pontot, folytatás szerdán a Tiszakécske ellen a Bozsik Arénában.
MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 3. FORDULÓ
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BUDAPEST HONVÉD 0–0
Balmazújváros
V: Nagy Róbert (Márkus T., Punyi Gy.)
Nyíregyháza: Fejér – Farkas B., Rjaskó, Baki, Nagy B. (Tamás O., 76.) – Toma, Kesztyűs – Herjeczki (Cseh N., 76.), Nagy D., Gresó – Novák Cs. (Géresi, a szünetben)
Vezetőedző: Tímár Krisztián
Honvéd: Dúzs – Kovács N., Szabó A., Lovric, Benczenleitner – Eördögh (Bocskay, 56.), Adorján – Keresztes (Átrok, 88.), Holman, Kocsis D. (Kundrák, 78.) – Kerezsi
Vezetőedző: Pinezits Máté




