Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Küzdelmes győzelem

Küzdelmes győzelem

Akademie

Veröffentlicht: 03.04.2022, 20:09Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Második csapatunk idegenbeli sikert aratott

A Honvéd II brusztos mérkőzésen kétszer is vezetést szerzett és végül három ponttal távozott Dabasról.

Az első félidő derekán Kerezsi Zalán volt eredményes, ezzel pedig minden tavaszi találkozón, amikor pályára lépett az NB III-ban, gólt is szerzett. Ellenfelünk a második felvonás legelején, a 47. percben egyenlített, azonban Kerezsi ismét betalált, ezzel szezonbeli kilencedik találatát jegyezte tehetségünk. A küzdelmes összecsapáson a kispestieknek sikerült megtartani az előnyt és 2–1-es sikert arattak.

Simon Miklós együttese számára kétmeccses hét következik, ugyanis szerdán Ceglédre, vasárnap pedig Monorra látogatnak a mieink.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 28. FORDULÓ

FC DABAS–BUDAPEST HONVÉD FC II 1–2 (0–1)

Dabas, Wellis Sportpark

V: Holczbauer Flórián (Kövér T., Molnár L.)

G: Németh Á. (47.) ill. Kerezsi (24., 50.)

Dabas: Hermány – Forgács, Márton D., Németh Á., Domokos, Erős, Kiss Á. (Hatvani, 78.), Dudás, Czili (Kovács P., a szünetben), Fritz (Csomós, 78.), Lévai (Puskás, 67.)

Vezetőedző: Fehér Ádám

Honvéd II: Berla – Polyák, Nyitrai, Tarcson (Njamculovic, 58.), Kerezsi (Feledy, 86.), Kárász, Nagy G. (Irimiás, 86.), Benczenleitner, Keresztes (Pukhtieiev, 63.), Banó-Szabó (Nagy S., 58.), Klemenz

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Elsősorban örülünk a győzelmünknek, mert végre meg tudtuk tartani a vezetést és felnőttesen lehoztunk egy nagyon brusztos mérkőzést. A második félidőben nem a szép játék volt előtérben, de jó, hogy a srácok ebbe is bele tudtak kóstolni és megállták a helyüket. Gratulálok a csapatnak a megérdemelt sikerhez.

03.04.2022, 20:09Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie