Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Látszik a fény

Látszik a fény

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Bódog Tamás egyre több játékosra számíthat

Bódog Tamás egyre több játékosra számíthat a betegség után visszatérők közül, igaz, még eltérő terhelést kapnak a futballisták, de bővebb a szakember merítési lehetősége a címvédő Ferencváros elleni derbi előtt, míg Sergei Rebrov hangsúlyozta, biztos benne, hogy a Honvéd mindent megtesz azért, hogy megnehezítse a zöld-fehérek dolgát – így várja a szombati derbit a két vezetőedző!

Bódog Tamás: „Hál’Istennek a betegségből egyre több játékos térhet vissza, igaz, ők még egészen másfajta terhelést kapnak, napról napra figyeljük az egészségügyi stábbal közösen, hogy milyen állapotban vannak, de már látjuk a fényt az alagút végén, egyre nagyobb létszámban tudunk részt venni az edzéseken. Annak ellenére, hogy eltérő terhelést kapnak a visszatérők, azért lassan utolérik magukat, folyamatosan egyre jobb formába kerülnek, így nem kell annyit improvizálni az összeállítással, mint a legutóbbi meccseken. A Ferencváros még nem kapott ki ebben a szezonban az NB I-ben, vezetik a bajnokságot, önbizalommal telve futballoznak, a Bajnokok Ligájában is jó meccseket játszanak. Ez alapján a Fradi a mérkőzés favoritja, de azért dolgoztunk egész héten, hogy megnehezítsük a dolgukat, hogy eredményesen futballozzunk a szombati mérkőzésen.”

Sergei Rebrov: „Az elmúlt időszakban több kulcsjátékosunk is a válogatottjánál volt, így az edzések is másabbak voltak, több fiatallal dolgoztunk. A legfontosabb, hogy mindenki sérülés nélkül térjen vissza, és újra tudjon a feladataira koncentrálni. Újabb hosszú menetelés előtt állunk, fontos, hogy a Juventus elleni BL-meccs előtt a bajnokságban is jól szerepeljünk. Mindig jó meccset játszunk a Budapest Honvéddal, az idén eddig nem jött ki nekik a lépés, de biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk, hiszen listavezetőként az újabb címvédés a célunk, hogy legyen esélyünk jövőre is megismételni a Bajnokok Ligája szereplést.”

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele