Nem az eredmény, hanem a mutatott játék a fontos.
És ezt most nem a futballközhelyek citálása miatt említjük, hanem azért, mert a katari Al-Rayyan elleni futball tényleg biztató képet festett, üdítő volt nézni a csapatot, no meg ahogy az Ausztriába elutazó szurkolók egyike megjegyezte, ezt a meccset tulajdonképpen megnyertük, hiszen az NB II-ben nem 2x55, hanem 2x45 perc lesz egy mérkőzés.
Azt pedig a számoktól függetlenül mondhatjuk, hogy bár a keretek összértékét tekintve hétszer értékesebb csapat az Al-Rayyan, a pályán bőven eltüntettük ezt a különbséget. Az Alsólövőn (az ötnapos ausztriai edzőtáborunk részeként) rendezett találkozón a Honvéd lendületesen kezdett, kombinatív, látványos futballt produkáltunk. Már az első tíz percben több lehetőséget alakítottunk ki és a folytatásban is jobbára a katariak kapuja előtt zajlott a játék, Dúzs Gellértnek kézzel nem is nagyon, inkább csak lábbal kellett labdába érnie.
Persze ha már futballközhely, akkor ugye tegyük hozzá, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat és pontosan ez történt velünk is, hiszen az első félidő ráadásában az Al-Rayyan szinte a semmiből szerezte meg a vezetést, így hátrányban fordulhattunk rá a második felvonásra. A mi oldalunkon főleg Kerezsi Zalán villogott, támadónk nagy kedvvel, veszélyesen futballozott, majd a második felvonásban Keresztes Noel volt az, aki rendre ígéretes helyzeteket alakított ki maga és a társak számára.
Bő egy óra elteltével például két védőt bolondított meg az alapvonal közelében, a keresztbepasszolt labdáját pedig Kovács Nikolasz vágta a hálóba. Érdekesség, hogy a katariaknál a második félidőben szállt be a marokkói válogatott Boufal, illetve a spanyol Rodrigo, miközben nálunk ekkor jöttek a még fiatalabbak, ez azonban egyáltalán nem látszott a pályán.
A hajrában Holman Dávid debütált a Honvédban, és bár az utolsó húsz percben már kicsit többet támadott az Al-Rayyan, de Gyetván Márk is bemutatott egy szép védést, szóval úgy tűnt, döntetlennel ér véget a parti. A 107. percben kimaradt egy nagy helyzet nálunk, majd jött az utolsó utáni pillanat, és a 111. minutumban Boufal eldöntötte a mérkőzést a katari együttes javára.
A félidők végén és a rögzített helyzeteknél szóval még jobban kell koncentrálni és természetesen mindig lehet (és kell is) javulni, a futballunk azonban mindenképpen bizakodásra ad okot egy héttel a bajnoki rajt előtt.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
AL-RAYYAN (katari)–BUDAPEST HONVÉD FC 2–1 (1–0)
Alsólövő (Unterschützen)
G: Al-Vawi (55+2.), Boufal (110+1.) ill. Kovács N. (63.)
Al-Rayyan. 1. félidő: Fahad Youner – Bassam, Shogo, Mouma, Al-Menhali (Hossam, 37.), Thiago, Al-Tairi, Masoud, Siraj, Naif, Al-Vawi. 2. félidő: Saoud – Jassimi, Omar, Hatem, Hossam, Muftah, Baden, Boufal, Al-Hassan, Ali, Rodrigo
Vezetőedző: Leonardo Jardim
Honvéd: Dúzs (Tujvel, a szünetben) – Kovács N., Szabó A., Kálnoki-Kis, Benczenleitner – Kocsis D., Eördögh, Adorján, Átrok, Keresztes – Kerezsi. A 64. perctől: Tujvel (Gyetván, 80.) – Szabó A. (Pekár, 77.), Horváth M., Kálnoki-Kis (Lovric, 86.), Nyitrai – Kocsis D. (Krajcsovics, 77.), Kocsis G., Bocskay, Haragos, Keresztes (Holman, 86.) – Simon B.
Vezetőedző: Pinezits Máté





