Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Látványos gólokkal jött a győzelem – Videó!

Látványos gólokkal jött a győzelem – Videó!

Akademie

Veröffentlicht: 24.04.2022, 16:33Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Második együttesünk hazai pályán kettő nullra nyert a Gerjen ellen

Első, illetve második csapatunk is vasárnap lép(ett) pályára, így az esti, Gyirmót elleni NB I-es mérkőzés előtt 11:00 órától a Honvéd II meccsét tekinthették meg szurkolóink. Simon Miklós tanítványai a Gerjent fogadták a Magyar Futball Akadémián, ahol két játékosunk(Menyhárt Barnabás és az első Honvéd-meccsét játszót Vjacheslav Kulbachuk) is először szerepelt az NB III-ban. A vártnál végül könnyebb összecsapást láthattak a kilátogatók, hiszen egy percig sem volt kérdés, hogy a mieink a jobb együttes.

Az első említésre méltó esemény a meccsen sajnos egy sérülés volt, a negyedik percben az ellenfél védője, Paget Olivér húzódott meg, helyére Hegedűs Edvin állt be.

Ahogy Banó-Szabó Bence a beharangozóban is mondta, fontos, hogy mi szerezzük meg az első gólt a találkozón, ennek érdekében pedig mindent megtettünk. Tizenegy perc alatt négy kispesti próbálkozást is feljegyezhettünk, előbb Májer Milán lövését védte Schener Bálint, majd Nikola Njamculovic kétszer is helyzetbe került, Nagy Gergő pedig távolról kísérletezett, viszont egyik alkalommal sem voltak eredményesek a mieink.

Kicsiben elvégzett pontrúgásokkal zavart tudtunk okozni a Gerjen védelmében, a 24. percben egy ilyen szögletet követően Maksym Pukhtieiev csúsztatott mellé, két perccel később pedig megszereztük azt a bizonyos első gólt. Egy távoli szabadrúgás után Májer Milán és Nagy Gergő összjátékából előbbi került helyzetbe, támadónk pedig a hosszú sarokba gurított, 1–0. Öt perccel a félidő vége előtt ismét Májer volt veszélyes az ellenfél kapujára, 10 méterről leadott lövését Schener hárította.

A szünetben kettős cserével frissített a csapaton Simon Miklós vezetőedző, Szűcs Tamás és Keresztes Noel állt be Kárász Simon és Nikola Njamculovic helyére.

A második felvonás elején Májer hosszú indítására jött ki a kapus, Pukhtieiev azonban hamarabb érte el a labdát, viszont nem sikerült az üres kapuba tekernie. Négy perccel később már eredményes volt ukrán játékosunk, 23 méteres lövése a felső lécről vágódott a hálóba. Légiósunk ezzel megszerezte első gólját a Honvéd színeiben.

A kétgólos hátrány ellenére a Gerjen továbbra is tíz emberrel védekezett, a mieinknek pedig nehéz volt így komoly helyzeteket kidolgoznia, csapatunk főleg a szélről vagy a védelem mögé belőtt labdákkal igyekezett lehetőségeket kidolgozni, azonban egyik kísérlet sem volt pontos. A 76. percben Májer kapott egy indítást, kisodródott helyzetből ballal próbálkozott, Schener azonban védett.

Tolna megyei riválisunk szinte egyáltalán nem dolgoztatta meg Gyetván Márkot a mérkőzés folyamán, aki jóformán csak akkor ért labdába, amikor védőink hazaadták neki azt. Hatalmas mezőnyfölényben volt végig második csapatunk, javarészt Gerjen térfelén folyt a játék, újabb gólt azonban már nem szereztünk így 2–0-ra nyert a Honvéd II.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 32. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC II–GERJENI SK 2–0 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont,

V: Takács Ákos (Szilágyi N., Szilágyi Zs.)

G: Májer (26.), Pukhtieiev (56.)

Honvéd II: Gyetván – Kárász (Szűcs T., a szünetben), Nyitrai, Szabó T., Feledy – Irimiás (Menyhárt, 79.), Nagy G., Banó-Szabó (Kulbachuk, 72.) – Njamculovic (Keresztes, a szünetben), Pukhtieiev (Nagy Z., 79.), Májer

Vezetőedző: Simon Miklós

Gerjen: Schener – Királyházi, Paget (Hegedűs E., 4.), Erdélyi, Hanol – Blatt – Lőrinc D., Major, Prantner (Héhn, 81.) (Laták, 90+2.), Kófiás (Cseh T., a szünetben) – Maka (Dombi, 81.)

Vezetőedző: Bojan Lazic

Simon Miklós: – Nem a kedvencem ez a fajta mérkőzés. Azt éreztem, hogy ellenfelünk semmit nem akar és sajnos ezt a ritmust nem tudtuk áttörni. Nem irigylem azokat, akik online vagy személyesen nézték a meccset, mert nehéz lehetett nekik. Emellett nyilván boldog vagyok győzelmünk miatt, szép gólokat rúgtunk. Ettől függetlenül van hiányérzetem, ha kicsit gyorsabban játszottunk volna, akkor ezt a találkozót több találattal is megnyerhettük volna. Örülök a bemutatkozóknak és annak, hogy helyenként látványos játékkal és megoldásokkal arattunk sikert.


24.04.2022, 16:33Akademie

Ähnliche Nachrichten

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Die U17-Nationalmannschaft trifft in der ersten Runde der EM-Qualifikation auf Nordmazedonien, die Türkei und San Marino.

24.10.2026 | Akademie