Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Legfontosabb a továbbjutás

Legfontosabb a továbbjutás

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Thierry Gale szerint nehezen jöttek a gólok, de a jobb csapat győzött

Szerdán a Csácsbozsok-Nemesapáti otthonában lépett pályára a Budapest Honvéd, amely a Magyar Kupában a Zala megyei I. osztályú együttes vendégeként kétgólos győzelemmel jutott tovább a legjobb 32 közé. A gól nélküli első félidőt követően előbb Tóth-Gábor Kristóf, majd Thierry Gale talált a hazaiak kapujába, s végül megérdemelt győzelmet arattak a kispestiek.

„Nehéz meccs volt az elején, de a végére, azt hiszem, jó teljesítményt nyújtottunk – mondta a találkozót követően Thierry Gale. – Nehezen jöttek a gólok, jól védekezett az ellenfelünk, látszott rajtuk, hogy úgymond nincs veszíteni valójuk és mindent beleadtak, hogy meglepetést okozzanak ellenünk. Nagyot küzdöttek, de a végén a jobb csapat győzött.”

Fiatal támadónk hozzátette, úgy véli, ez többek között annak is köszönhető volt, hogy remekül szálltak be a cserék a meccsbe, s a második etapban kijött a lépés, meg tudta mutatni a csapat, hogy mire is képes valójában.

„Az edzőnk megdicsért a meccs után, aminek nagyon örültem – árulta el Thierry Gale, akinek 82. percben szerzett találatával nyert a Honvéd. – Szerettem volna még több gólt szerezni, de az a legfontosabb, hogy nyertünk és továbbjutottunk. Azonban előre kell tekintenünk, hiszen a következő kupameccsig vár ránk még néhány bajnoki megméretés. Szombaton a Mezőkövesddel találkozunk, s ahogy az első osztályban mindegyik meccs, úgy az is egy nehéz találkozó lesz, de bízunk magunkban és abban, hogy megszerezzük a három pontot.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub