„Ez most vagy valami, vagy megy valahová” – idézhetünk az egyik székely viccből, és valóban, mondhatjuk, hogy a sorozatban aratott két kispesti siker az már valami (főleg, mert először történt ilyen a 2020/2021-es szezonban!), de még jobb lenne, hogy ha majd arról beszélhetnénk, hogy ez a Honvéd bizony megy valahová: előre a tabellán.
„Nyertünk két mérkőzést, a vonal fölé kerültünk, azonban egy pillanatra sem dőlhetünk hátra – hangsúlyozta Horváth Ferenc vezetőedző. – Hosszú még a szezon, sűrű a mezőny, láthatjuk, hogy néhány győzelemmel, illetve vereséggel mekkorát változhat egy-egy csapat helyzete. Ugyanazzal az egészséges feszültséggel kell dolgozni tovább, amit az okozott, hogy kieső helyen volt a csapat, hiszen ez a feszültség, a hit, az akarat vihet minket előre. Nem számolgatok, hogy hány pontot kéne szerezni, hogy melyik az úgymond nyerhetőbb meccs. Mindig győzni akarunk, a saját utunkon menni tovább, csapatként, együtt, ennek lehet eredménye a folytatásban is.”
A Honvéd jelenleg három pontra van a kieső helytől és ugyanúgy egygyőzelemnyi távolságra a 7-8. helyen álló Újpest, Kisvárda párostól, ami jól mutatja, hogy mennyire kiegyensúlyozott a mezőny. S 9 meccsel a zárás előtt teljesen felesleges még komolyabb matematikai műveletekbe bonyolódni, arra majd ott lesz a májusi „érettségi”, ahol kiderül, mely csapatok felelnek meg az emelt első osztályú szint követelményeinek, s maradhatnak az NB I-ben.
Május azonban még odébb van, egyelőre csak a vasárnapi bajnoki a fontos, és majd utána lehet foglalkozni a DVTK elleni meccsel, még ha persze mindenki agyán átfut is a gondolat, milyen jó lenne még két győzelmet aratni a válogatott szünet előtt. S az sem baj, hogy az elmúlt két sikerhez képest más úton jutunk el a vasárnapi három pontig
„Bár a Felcsút ellen 0–1-ről, az MTK-val szemben pedig 0–2-ről nyertünk, ennek ellenére nem arra készültünk a héten, hogy 0–3-mal indítsuk a Kisvárda elleni meccset – jegyezte meg Horváth Ferenc. – Még akkor sem, ha az eddigi meccsek alapján joggal mondhatom, hogy megvan a hit és a szenvedély a csapatban, a két győzelem pedig tovább erősítheti a közös munkába vetett hitünket, erre nagyon nagy szükségünk is volt az utunkon. Nem téveszthet meg minket az, hogy a Kisvárda az elmúlt meccseken gyengébben teljesített, erős riválisra, nehéz meccsre számítunk, de nemcsak a televízióban szeretjük a különböző sorozatokat, hanem a futballpályán is, a célunk az, hogy tovább építsük a győzelmi szériánkat. Ehhez elengedhetetlen, hogy az eddig látott akarattal és odaadással futballozzunk, lehetőleg jó játékkal, de az MTK ellen megmutattuk, ha esetleg nem megy jól a foci, akkor is vannak olyan erényeink, amivel nyerni tudunk.”





