Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Legyünk bátrak!

Legyünk bátrak!

Akademie

Veröffentlicht: 27.12.2021, 19:08Lesezeit: 4 Min.
E-MailFacebook

Infografika – győztes mentalitással, szívvel futballoznak a fiatalok

„Nem most van itt az ideje, hogy ránézzünk a tabellákra“ – jegyezte meg mosolyogva Simon Miklós, amikor a Magyar Futball Akadémia ősze kapcsán azt láttuk, hogy a második csapat NB III-as hatodik helye mellett, az U19-es együttes 5., az U17-es 3., az U16-os 4., az U15-ös 5., míg az U14-es 1. a táblázaton.

Persze ezek (csak helyezési) számok, sokkal fontosabb azonban, hogy mi van a számok mögött, ezért erről is érdeklődtünk a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatójánál, s egy infografikán is összefoglaltuk a Honvéd-MFA őszét.


„Az általam nagyra becsült Farkas Tibi szavait hagy idézzem, hogy a tyúkokat is este számolják…Hosszú idő után végre úgy dolgozhatunk, hogy nem kell mindent alárendelni az utánpótlás tabelláknak és pontoknak, sokkal inkább az egyén kerülhetett előtérbe. Elindíthattuk az integrált egyéni képzésünket. Ha tabella és pontok, akkor elmondhatom, hogy ezen az őszön az volt az elvárás, hogy az első nyolcban legyen benne minden korosztályos csaptunk, hiszen a bajnokság folytatásában is legmagasabb szinten, a felsőházban kell képviselni a klubot. Ez sikerült, innen nézve tehát sikeres az ősz, ráadásul a szezon kezdete előtt csavartunk még egyet a rendszerünkön és még több fiatalra számítottunk az idősebbek között. Így pedig ők hiányoznak a saját korosztályukból, de ez is kértük az edzőktől, hogy segítsék a fiatalabb játékosok felfelé áramoltatását – kezdte Simon Miklós. – Természetesen minden héten egyeztettünk erről, figyelembe véve a növekedési fázisokat, egészségi állapotot, esetleges formahanyatlást, s ez alapján döntöttünk arról, hogy aktuális ki és melyik korosztályban szerepel. Összességében egy nagyon jól átjárható rendszert sikerült létrehoznunk. Nem beszélve arról, hogy jó néhány új edzőkolléga érkezett, nekik is kellett ez a félév arra, hogy beálljon a rendszer, mindenki értsen mindenkit. Ami pedig a tabellát illeti, had mondjak egy példát. Az U19-es bajnokság utolsó fordulójában a Vasas ellen játszottunk, több olyan játékosunk volt a pályán, akik 2-3 évvel fiatalabbként futballoztak, de a mérkőzés folyamán így is domináltunk, volt arca a csapatnak és büszkén álltam a pálya szélén őket nézve. A végén, a 90. percben kaptunk egy gólt egy hiba miatt, ezen múlott az őszi elsőség, de nem cserélném el az első helyre ezt az élmény. Választhattunk volna olyan taktikát, hogy felrúgdossuk a labdát, lehet, úgy sikeresebbek vagyunk, azonban sokkal fontosabb, hogy járjuk az utunkat. Amíg azt látom a csapaton, az edzőkön, a játékosokon és győztes mentalitással, agresszívan, szívvel dolgoznak, addig nincs okom elégedetlennek lenni.“

Simon Miklós hangsúlyozta nem az a cél, hogy halmozzák a korosztályos bajnoki címeket – nyilván, ha a második csapat tagjai rendszerit az U19-es együttesben játszanának, másként is festhetne a tabella –, a lényeg, hogy a tehetségeink minél hamarabb méressék meg magukat a felnőttfutballban. Akár az NB III-ban szereplő második csapatunkban, akár az NB II-ben, akár külföldön. A fejlődést pedig jól mutatja, hogy a szezonzárás ősze több NB II-es klub is érdeklődött már a második csapatban pallérozódó 16-17-18 éves akadémistáink iránt.


Simon Miklós bízik benne, hogy a 2020-ban elindított program a mostani átmeneti időszak után válogatott, nemzetközi szinten is eredményes felnőttfutballistákat jelent majd a Honvédnak és a Magyar Futball Akadémiának. Jelenleg két-három évvel hamarabb érkeznek meg az ifjak a felnőttek közé, ami sokat segít az előmenetelükben.

„Ha mindenképpen célokat kell kiemelni, akkor a válogatott meghívók száma lehet az egyik, sőt az első és a legfontosabb, hogy növeljük a korosztályos válogatottak számát, és a nemzeti csapatnak adott játékosok minősége is még tovább javuljon. Ebben szintet léptünk, de mindig van hová fejlődni, lehet olyan álmokat is szövögetni, hogy az utánpótlás válogatottak nagy részét akadémisták adják – tette hozzá Simon Miklós. – Ha valaki 16 évesen rendszeresen és jó színvonalon játszik az NB III-ban, az már jelent valamit, ennek a folyamatnak lehet a vége a felnőttválogatottság és a nemzetközi szint.“

A Magyar Futball Akadémia elmúlt félévének szintén fontos szegmense volt, hogy 2020 nyarán az U14-es korosztály is csatlakozott az akadémiai képzéshez (míg a piramis teteje az NB III-ban szereplő második csapat lett), a még fiatalabbak érkezése pedig segítette az alulról való építkezést. Ráadásul így a gyerekek még egy évvel hamarabb találkozhatnak az MFA-n zajló képzéssel, ami fontos része a sporttudományos és infrastrukturális háttér is.

„Öröm nézni az U14-es csapat meccseit, tiszta szívvel, győzelemre játszanak, és ha nem is mindig tökéletesen, de az utolsó percig küzdöttek. Jó volt nézni, mennyire akarnak nyerni és mennyire bátran futballoznak. Ez lehet a fejlődés egyik kulcsa, hogy legyünk bátrak, ne féljünk a hibától, és ezt kell a gyerekfociból átvinni az idősebbek közé is. Bátran merjünk cselezni, megmutatni a tudásunkat“ – hangsúlyozta Simon Miklós.

Ha pedig említettük az akadémia „Benjáminjait“, akkor térjünk ki a csúcsok csúcsára is, hiszen a második együttesben pallérozódó ifjak közül Kerezsi Zalán négy NB I-es és egy Magyar Kupa-meccsen szerepelt, Szűcs Tamás az NB I-ben, Keresztes Noel az MK-ban debütált tétmeccsen az első csapatban, de Benczenleitner Barna és Szabó Tibor volt is kerettag első osztályú találkozón.


„A 2002-es korosztály tagjai közül jó néhány játékost kölcsönadtunk, abban a reményben, hogy majd visszatérve az első csapatot erősítik és a további fejlődésük mellett az is szempont volt a döntésnél, hogy újabb kaput nyissunk a még fiatalabbaknak, hogy ők is tudjanak a második csapatban játszani, edzeni az első csapattal, leülni a padra, esetleg beszállni egy-egy meccsre – mondta Simon Miklós. – Ezek mind fontos lépései egy fiatal beépítésének és nagyon örülök, hogy Magyarországon mi nálunk játszott először az NB I-ben 2005-ben született labdarúgó.Ez óriási dolog és nagy öröm ez egy akadémia életében és óriási elismerés azoknak a szakembereknek, akinek a segítségével erre a Szűcs Tomi alkalmassá vált. Nagyon fiatalok ezek a srácok, de ha készen vannak a feladatra, akkor lehetőséget kell nekik adni, hiszen akkor láthatjuk, hogyan reagálnak bizonyos helyzetekre, hogyan tudnak ebből is épülni, fejlődni. Büszke vagyok rá, hogy erre is van lehetőségük a fiataloknak a Honvédnál.“

27.12.2021, 19:08Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie