Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lehengerlő győzelem

Lehengerlő győzelem

Akademie

Veröffentlicht: 08.11.2022, 14:49Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

5–1-re nyert U17-es csapatunk Fehérváron

A 8. fordulóban Székesfehérvárra látogatott a Takács László irányította U17-es csapatunk és kiütéses győzelmet aratott a Sóstói Arénában. A találkozó mondhatni már az első 10 percben eldőlt, hiszen a második percben esett gólunkat követően az ellenfél kiállítás miatt emberhátrányban játszott, amit mi ki is használtunk, a félidőben 3–0-át, a hármas sípszót követően 5–1-et mutatott az eredményjelző tábla.

Takács László: – Több mérkőzésünk volt eddig a bajnokságban, ahol már korán hátrányba kerültünk, erről többször is beszéltünk a csapattal a héten, hogy mi lehet ennek az oka és hogyan tudunk ezen változtatni. Ez volt a győzelmünk egyik kulcsa hiszen a 10. percben 2–0-ra vezettünk és már emberelőnyben voltunk. Ezt követően felszabadultan játszhattunk, sok helyzetet alakítottunk ki, látványos gólokat szereztünk. Megérdemelték már a gyerekek ezt a sikert, sokat dolgoztak érte az elmúlt hetekben.

U17, KIEMELT CSOPORT, 8. FORDULÓ
MOL FEH
ÉRVÁR FC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–5 (0–3)
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó

V: Polgár Tamás (Gersei, Pesz)
G: Simon B. (2.), Balogh Zs. (10., 58.), Sebestyén (41.), Simon Sz. (51.)
K: Ódor M. (9.)

Honvéd-MFA: Molnár M. – Szamosi Á., Arisztotelisz, Kaczvinszki, Balogh Zs., Tóth L. (Simon Sz., a szünetben), Simon B. (Hancz, 76.), Sebestyén (Kruppai, 68.), Szabó Á., Dorogi (Lajcsik, a szünetben), Kövér (Szabó B., 54.)
Vezetőedző: Takács László

08.11.2022, 14:49Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie