Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lemásolt eredmény

Lemásolt eredmény

Akademie

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

U13-as és U12-es korosztályunk gőzerővel készül a bajnoki rajtra

A hétvégi diósgyőri találkozókat követően, szerdán újabb edzőmérkőzéseket játszottak fiataljaink, ezúttal a DVSC fiataljai akadémistái látogattak Kispestre.

Az idősebb korosztály 3–3-ra végzett a Debrecennel szemben, egy kiélezett, izgalmas találkozón. Evanics Martin vezetőedző elégedett volt a látottakkal.

„Végig domináltunk a mérkőzés folyamán, gyors, kombinatív és látványos játék jellemezte csapatunkat. Egy fizikálisan erős ellenféllel játszottunk, jó volt látni, ahogy föléjük kerekedtünk a pálya minden részén. Hasznos mérkőzést játszottunk egy jó ellenfél ellen.”

U12-es csapatunk álmosan kezdte találkozóját, kétgólos hátrányból kellett visszakapaszkodni a mérkőzésbe. A mérkőzés második és a harmadik harmadában harmadban aztán feljavult a Honvéd játéka, így itt is 3–3 lett a végeredmény.

„Lassan kezdtünk a mérkőzést, illetve nem abban a felfogásban, ami jellemző ránk. – értékelt honlapunknak Mihályi Tamás edző. – A második és a harmadik harmad jelentős része már rendben volt, de pontosságban tudunk mi ennél többet is. Tanulságképpen fontos megjegyezni, hogy úgy kell az összes mérkőzést elkezdeni, ahogy itt befejeztük: teljes odaadással és játszani akarással.”


U13-as korosztály, felkészülési mérkőzés
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Budapest Honvéd–DVSC 3–3 (1–1)
A Honvéd gólszerzői: 
Csoma, Miták, Zámbó

U12-es korosztály, felkészülési mérkőzés
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Budapest Honvéd–DVSC 3–3 (0–2)
A Honvéd gólszerzői: 
Balogh, Dávid, Vincze

 

01.01.2021, 01:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie