Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lövőcsel, gól!

Lövőcsel, gól!

Akademie

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

A 17 esztendős Bartha Botond szerezte a Honvéd találatát a Siófok ellen

Budapest Honvéd FC–Siófok.

86. perc: „a térfél túlsó részén zajlott a játék, befutottam középre, hogy elkérjem a labdát, szerencsére jött is a passz, majd láttam, hogy talán becsúszva tudnának szerelni, de nem akarnak a tizenhatoson belül kockáztatni egy tizenegyest, lövőcsellel elküldtem a védőmet, aztán ballal a hosszú sarokba lőttem.”

Aki nem látta a felkészülési meccset játszó Honvéd találatát a Siófok ellen, annak maga a gólszerző, Bartha Botond segített a gólleírással, a szünetben csereként beszálló 17 esztendős játékos pedig aztán a mérkőzést is értékelte.

„Az első félidőben jó ritmusban játszottunk, ezért is volt nehéz beszállni, hogy ugyanúgy folytassuk a találkozót – mondta Bartha Botond. – Viszonylag nagy volt az iram, nem rossz csapat a Siófok, de úgy érzem, a második félidőben is sikerült hasonló iramot diktáltunk, ezért is kár a két kapott gólért.”

A 17 esztendős játékos szerda óta készül együtt a Honvéd bő keretével, amelyben a kölcsönből visszatérők és a fiatalok kaptak helyet, s elmondta, jó edzéseken vehettek részt a héten, Simon Miklós edző külön dicsérte a csapatmunkát, és ennek a hétnek a lezárása volt a Siófok elleni felkészülési meccs. Ahol az előző (csonka) szezonban a nyolc U17-es és tizenkét U19-es meccsen szereplő Bartha Botond a felnőttek között is megmérethette magát.

„Teljesen más, mint az utánpótlásban, itt már nem babusgatnak, ha kell, gond nélkül odarúgnak, nem lehet a térfélen végigvezetni a labdát, mert megállítanak egy taktikai faulttal, szóval nehezebb, mint a saját korosztályommal, de örülök, hogy játszhattam, hasznos tapasztalatokat gyűjthettem” – tette hozzá Bartha Botond.

01.01.2021, 01:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie