Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Magabiztos siker

Magabiztos siker

Akademie

Veröffentlicht: 08.03.2022, 16:49Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Háromgólos győzelmet aratott a Honvéd-MFA az U17-es korosztályban

Az U17-es együttesünk az egypontos Illés Akadémiát fogadta az A-csoport 3. fordulójában. Az első játékrészben a szombathelyiek mélyen felálló védelmét nehéz volt feltörni a mieinknek, azonban amikor sikerült, abból gólt is szereztünk, előbb Knolmár Milán a 22. percben szabadrúgásból talált be, majd Tóth Máté fejjel volt eredményes a 32. percben.

A második félidőben Átrok Zalán 82. percben szerzett találatával kialakult a 3–0-s végeredmény, ezzel Takács László legénysége a második helyen áll a tabellán, egy ponttal a Ferencváros mögött.

U17-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 3. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 3–0 (2–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Oláh J. (Nagy Cs., Lévai M.)

G: Knolmár (22.), Tóth M. (32.), Átrok (82.)

Honvéd-MFA: Gyetván – Burger, Sebe, Bezzeg, Szamosi (Átrok, 61.), Nagy D. (Tóth L., 61.), Savshak, Braun (Lajcsik, 61.), Tóth M., Knolmár (Kaczvinszki, 82.), Menyhárt (Vojtko, 82.)

Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Az első perctől érződött, hogy ellenfelünk jól felkészült belőlünk, mélyen, fegyelmezetten védekeztek, nehéz volt őket feltörni. Mezőnyfölényben játszottunk, kevés helyzetet tudtunk kidolgozni, ezekből viszont kettőt sikerült gólra váltani. A második félidőben az Illés Akadémia kicsit feljebb tolta a védekezését, ezáltal több területünk adódott a támadó zónában, sikerült helyzeteket kialakítanunk és újabb gólt szereznünk. Végig stabilak voltunk, kontroll alatt tartottuk a találkozót és megérdemelt győzelmet arattunk.

08.03.2022, 16:49Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie