Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Magabiztosan a Vasas ellen

Magabiztosan a Vasas ellen

Akademie

Veröffentlicht: 27.10.2022, 14:00Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Itthon tartotta U14-es csapatunk a három pontot

Kispesten fogadta a Vasas Kubala Akadémiát a Mihályi Tamás irányította U14-es csapatunk a bajnokság második, múlthét szerdán pótolt fordulójában.  Az első játékrész nem hozott egyik félnek sem gólokat, egészen az 58. percig kellett várni az első találatra. Ekkor Varga Krisztián értékesített egy kiharcolt büntetőt, amire még a vendégek tudtak válaszolni, de Varga Zalánnak hála kialakult a találkozó 2–1-es végeredménye.

Mihályi Tamás: – Több tanulsággal szolgált ez a nap. Az egyik az, hogy nagyon megdolgoztak a srácok ezért a győzelemért, hiszen több korábbi mérkőzésen is felülmúltuk az ellenfeleinket játékban, ami végül nem párosult jó eredménnyel, ezen a napon azonban kárpótolt minket az élet. Ami talán ennél is fontosabb, hogy büszkeséggel tölt el, amikor a játékosaim jól reagálnak arra, ha becsúszik egy hiba a játékba és képesek felállni pillanatokat alatt és ismét a mérkőzésre koncentrálni.

U14 KIEMELT BAJNOKSÁG, 2. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–VASAS KUBALA AKADÉMIA 2–1 (0–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Pusztai Gergely (Rózsa, Bottó)
G: 
Varga K. (58.), Varga Z. (72.) ill. Bogdán M. (60., öngól)

Honvéd-MFA: Jakab, Ferencz (Varga-Sós, 72.), Russnák, Csörgő, Sütő (Martin, a szünetben), Kobela (Schwarcz, 64.), Varga K., (Vérten, 64.), Érsek (Varga Z., 52.), Acsai, Bogdán M., Horváth-Garaba (Shodunke, a szünetben)
Vezetőedző: 
Mihályi Tamás

27.10.2022, 14:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie