Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Más lesz, mint a kupameccs

Más lesz, mint a kupameccs

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Tomás Tujvel egy dolgot átemelne a tavaszi, MTK elleni mérkőzésekből

A járvány miatt Felcsút helyett az Új Hidegkuti Nándor Stadionban mutatkozhat be a Budapest Honvéd az OTP Bank Ligában, az élvonalba visszatérő MTK vendégeként. Tomás Tujvel bizakodva várja a csúsztatott bajnoki rajtot.

„Szerintem visszaléptünk egyet azzal, hogy nem tudtuk múlt héten elkezdeni a bajnokságot – utalt Tomás Tujvel a koronavírus miatt elmaradt felcsúti nyitányra. – Jövő héten már az Európa-ligában játszunk, ami előtt így eggyel kevesebb tétmeccs lesz a lábunkban, de bízunk benne, hogy ez nem jelent majd problémát. Most az MTK elleni mérkőzésre koncentrálunk, amit szeretnénk természetesen megnyerni, így pedig, hogy ez lesz az első bajnoki meccsünk, még fontosabb ez a találkozó, hogy jó játékkal indítsuk a szezont.”

Nyártól kapusaink is új edzővel készülnek, Tomás Tujvel pedig elárulta, hogy Vezér Ádámmal remekül megy a közös munka, de az edzői stáb többi tagjával és az új társakkal is megtalálták a közös hangot. A jó hangulat pedig kemény munkával is párosult, így rutinos játékosunk szerint felkészülten várja a csapat az MTK elleni mérkőzést.

„Néztem a Fradi elleni mérkőzését az MTK-nak, jó játékosaik vannak, fiatalok, gyorsak, náluk is sok az új igazolás – mondta ellenfelünkről Tomás Tujvel. – Viszont nekünk is jó csapatunk van, jól sikerült a felkészülésünk is, keményen dolgoztunk. Teljesen más mérkőzésre számítok, mint amit tavasszal játszottunk a Magyar Kupában, nem szabad abból kiindulni, hiszen mindkét oldalon teljesen más csapat lép majd pályára. Ha egy dolgot viszont átmenthetnék az elődöntőből, akkor az a kapott gólok száma lenne, remélem, hogy ez a mérkőzés is olyan jól sikerül majd.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub